Segédlet a betegek és a haldoklók kíséréséhez
AzOrdo Untionis Infirmorum alapján Tomka Ferenc: Lelkipásztori szentségtan könyvéb?l
A haldoklók szentsége: a szent útravaló (szentáldozás)
A haldoklók szentsége nem a betegek kenete, hanem az eukarisztia; szent útravaló (Viaticum). Minden halálveszélyen forgó hív? lelki kötelessége szentáldozáshoz járulni. A lelkipásztornak pedig kötelessége ?rködni afelett, hogy a szentség vétele ne szenvedjen halasztást, hanem a hívek teljes öntudattal részesedjenek benne. A szent útravalót ki lehet szolgáltatni mise keretében és mise keretén kívül. Ha a beteg két szín alatt nem tud áldozni, szabad az Oltáriszentséget csak a bor színe alatt nyújtani neki.
A betegek szentsége: a betegek kenete
A beteg sajátos élethelyzetben él:
– átéli testének-lelkének legyengülését: fizikai korlátait, erejének csökkenését, s ezzel párhuzamban hangulatának romlását, lelki elbizonytalanodását is és különösen ezzel nem tud mit kezdeni; („Még az imádság sem megy; vajon Isten is elhagyott?” – panaszkodik);
– átéli, hogy nincs rá szükség: a világ, amelyben eddig azt hitte, hogy szüksége van rá, most nélküle is megy a maga útján;
– átéli – az el?z?k következményeként -, hogy nincs rá szüksége az emberi közösségnek sem. Azt érzi, hogy értéktelen, értelmetlen az élete, mert semmiféle „teljesítményt” nem tud felmutatni;
– és sokkal inkább, mint valaha is az elmúlt korokban, meggyógyulni-meger?södni kíván, hiszen ezt sugallja neki egész környezete.
Az egyház ebben a határhelyzetben áll oda a beteg mellé, és hangsúlyozza, hogy a betegek kenetében a gyógyító Jézus lép a beteg mellé:
– akik körüljárt, meger?sítette, meggyógyította a betegeket, hogy – ha az Isten akarja – meggyógyítsa, meger?sítse ?t;
– akinek szemében a betegség nem sorscsapás, hanem eszköz, hogy „Isten dics?sége megnyilvánuljon általa” (Jn 11,3);
– akinek számára a betegség és a halál is világmegváltó er?.
A beteg és a környezete mindig keresi a betegség okát. Gyakran a beteg önmagát vádolja, van Isten büntetését látják a betegségben és nagyon sokan babonás okokat vélnek felfedezni betegségükben. Fontos tudatosítanunk, hogy Isten nem bosszúálló, aki szeret és mindig a megtérésünket akarja. A beteg mindig szeretetre vágyik, keresi élete értelmét, igényli a megbocsátást és keresi célját.
A súlyos beteg embernek Isten kegyelmére van szüksége, hogy szorongatásoktól fojtogatva el ne csüggedjen, és kísértésekt?l gyötörve hitében meg ne rendüljön. Krisztus Urunk ezért beteg híveit a szent kenet szentségével er?síti meg. E szentségben az egyház arra buzdítja a betegeket, hogy önként vállalják a közösséget Krisztus szenvedésével és halálával, s így mozdítsák el? Isten népének javát. A szentség a Szentlélek kegyelmét adja a betegnek:
– felszítja Istenbe vetett bizalmát, meger?síti a kísértésekkel és a halálfélelmmel szemben úgy, hogy bajait nem csak elviselni képes, hanem azokat le is küzdheti és
– így egészségét is visszaszerzi, ha az lelkének üdvösségére válik.
– Ha szükséges, megadja a b?nök bocsánatát és tökéletessé teszi a keresztény b?nbánatot.
Világiakban és gyakran papokban is a betegek kenetének egyoldalú szemlélete él, amely szerint e szentség csupán vagy els?sorban a betegség elviselésére és a jó halálra adna er?t. Valójában a kenet gyógyító szentség: maga a kenet „anyaga”, az olajjal való megkenés is éppenséggel ezt a gyógyítást jelzi.
A betegek kenete önálló szentség: nem szükségképpen gyónással és áldozással jár együtt. Nyilvánvaló pl., hogy a rendszeresen és áldozó betegnek nem szükséges ismét meggyónnia azért, mert betegségének súlyosbodása esetén fel akarja venni a betegek szentségét.
– Ha halálveszélyben van a beteg, de van elegend? id? az ellátásra, akkor mindenekel?tt segítsen a pap a betegnek a b?nbánati szentségének végzésében és adja meg neki a teljes búcsút. Ezt kövesse a szentkenet szertartása, majd a szent útravaló nyújtása.
– Sürg?s esetben egyetlen fölkenéssel kell miel?bb a betegnek a szentkenetet kiszolgáltatni, azután kapja meg a szent útravalót.
– Közvetlen halálveszélyben a b?nbánattartás után rögtön el kell látni a szent útravalóval, mint a föltámadás zálogával. Ha még marad id?, csak ezek után következzék a szentkenet.
– Ha a beteg eszméletét vesztette, akkor is lehet, hogy a nagybeteg hallása még m?ködik. A b?nbánat és a bánatszöveg el?imádkozása után a pap föltételesen feloldozza a beteget. Utána megadja a teljes búcsút és a szentkenetben részesíti.
– Ha kétséges, hogy él még a beteg, akkor föltételesen kell föladni a szentkenetet. Fontos, hogy ilyenkor imádsággal kísérjük a rítust.
Halálveszély esetén lehet keresztelni és bérmálni is.