Keresztelés

A keresztséggel minden gyermeket olyan baráti közösségbe vesznek be, amelyik sohasem fogja elhagyni, sem életében, sem halálában. A baráti kör – Isten családja –, amelynek a gyermek most tagjává vált, folyton-folyvást kíséri őt, még a szenvedés napjaiban is, az élet sötét éjszakáin is, vigasztalást, biztatást, fényt ad neki” (XVI. Benedek pápa)

 

Mi a keresztség?

A szent keresztség az egész keresztény élet alapja, a lelki élet ajtaja, és kapu a többi szentségekhez. A keresztség által megszabadulunk a bűntől, és mint Isten fiai születtünk újjá, Krisztus tagjai leszünk, betestesülünk az Egyházba, és részeseivé válunk az Egyház küldetésének. (KEK 1213)

 

A keresztség hatása

  • A keresztségben Isten gyermekei leszünk, aki befogad családjába, az Egyház közösségébe.
  • Megszabadulunk a bűntől, és a megváltottak örömében élhetünk
  • Személyes élettörténetem belekerül Isten szeretetének sodrásába. Most már Istenhez tartozom, aki így szól hozzám: „Neveden szólítottalak, az enyém vagy.” (Iz 43,1). Isten ismer és szeret engem, aki nem sorozatgyártmány vagyok, hanem egyedi teremtmény.

A hívő szülők gyermekeiknek a legjobbat akarják, és nem feledkeznek el a megkeresztelésről sem, hiszen ezáltal születik meg gyermekükben is az örök élet.

 

A gyermek keresztség feltétele

Ősi szokás az Egyházban, hogy a keresztény szülők újszülött gyermekük számára kérik a keresztséget. Mivel a csecsemő még nem képes tudatosan hinni, remélni, szeretni, ezért ilyenkor a szülők keresztény hitére támaszkodva szolgáltatjuk ki a szentséget: ők vállalják, hogy saját hitüket átadják gyermeküknek, megismertetik velük az evangéliumot és személyes hitre segítik, hogy felnőve személyes döntést tudjon majd hozni Krisztus és az Egyház mellett. Ezért az Egyház akkor kereszteli meg a kisgyermekeket, ha ez a keresztény nevelés valóban biztosított.

Gyermek keresztelés esetén keresse Kázmér atyát.

Jelentkezési lap letöltése: ITT!

 

Felnőtt keresztség

Aki felnőtt korában szeretne megkeresztelkedni, először megismeri Isten szeretetét és hitünk válaszait az élet nagy kérdéseire (pl. a szenvedésnek is van értelme; megváltás – újrakezdés – Isten hibáink ellenére szeret; Szentháromság – szeretetközösségre vágyik az ember; Isten gondoskodása – emberi cselekvések – szabad akarat; stb.), közben begyakorolja a személyes Istenkapcsolatot, és tevékeny tagjává válik a keresztény közösségnek, majd a bérmálás és az Eucharisztia szentségével együtt részesül a keresztség szentségében.

Fontos szerepe van tehát a katekumenátusnak (a keresztségre való előkészületnek), mely a hitbe és a keresztény életbe való bevezetés, és ezzel előkészíteni az embert Isten ajándékának fogadására a keresztségben, a bérmálásban és az Eucharisztiában.

Ezen tartalmas felkészülésre minden év szeptember végén új csoportot indítunk.

Felnőtt keresztelés esetén keresse Kázmér atyát.

(Nem bocsátható keresztelésre az a felnőtt, aki érvénytelen, és egyházilag nem is rendezhető házasságban él.)