Lelkitükör – 13-24 éves korosztálynak

Lelkiismeretvizsgálati tükör (13-24 éves korosztálynak)

I. parancsolat: Uradat, Istenedet imádd, és csak Neki szolgálj!

  • Hiszem azt, hogy Isten előbb szeretett engem? (1Jn 4,19)
  • Helyeztem Isten irántam való szeretete elé embereket vagy dolgokat?
  • Haragudtam Istenre, mert valami másképp történt, mint ahogy azt én akartam?
  • Hiszem azt, hogy az ima, vagyis az Istennel való párbeszéd révén eljutok az egzisztenciális szabadságra?
  • Hittem abban, hogy istenségeknek (bálványok) és szellemeknek (ezotéria, okkultizmus, spiritizmus), földi eseményeknek (pénz, hatalom, siker) nagyobb hatalma van, mint Istennek?
  • Akartam, hogy az Isten szeretete helyett az én akaratom valósuljon meg (mágia, átok)?
  • Hiszem azt, hogy Isten személyes szeretettel szeret engem, nem pedig hideg kozmikus energiáknak kiszolgáltatott lény vagyok (ezotéria)?
  • Hiszem azt, hogy az igazi életcélt és megnyugvást az Isten szabadságába való megtérésem adja, nem pedig jogikus-ezoterikus tanok és gyakorlatok, amelyek kisebbrendű-felsőbbrendű lénynek tekintik az embert?

II. parancsolat: Isten nevét hiába ne vedd!

  • Tisztelettel beszéltem Istenről mások előtt?
  • Átkozódtam Isten nevében?
  • Káromkodtam?
  • Beszéltem csúnyán?
  • Ápoltam anyanyelvemet (olvasok szépirodalmat)?
  • Kerültem a hiúságot és büszkeséget?
  • Törekedtem alázatra és szerénységre?

III. parancsolat: Az Úr napját szenteld meg!

  • Vasárnap és ünnepnap megszentelésével hálásan megköszönöm Istennek a létemet?
  • Hálám kifejezéseként mennyire vagyok kész összeforrni Isten szeretetével a szentmiseáldo­zatban és a szentáldozásban?
  • Pihenek és gyűjtök erőt a következő heti feladataimhoz és munkámhoz?
  • Segítettem hozzátartozóimnak, hogy pihenhessenek?
  • Szabadidőmben mennyit foglalkozom saját lelkemmel?
  • Mennyi időt ajándékozok embertársaim boldogságának előmozdítására?

IV. parancsolat: Atyádat és anyádat tiszteld!

  • Tisztelettel vagyok szüleim, nevelőim és jótevőim iránt?
  • Jellemzi a hozzájuk való viszonyomat a hála, engedelmesség, figyelmesség és segítőkész­ség, esetleg lelki, valamint fizikai támogatás?
  • Elősegítem családom egységét, vagy inkább bomlasztom a családi békét?

V. parancsolat: Ne ölj!

  • Hiszem az élet szentségét?
  • Hiszem, hogy az élet nem magántulajdon, hanem Isten ajándéka?
  • Végeztem magzatelhajtást, vagy tanácsoltam valakinek?
  • Okoztam kárt szervezetemnek azzal, hogy önpusztító eszközökkel (mértéktelen dohányzás, alkoholfogyasztás, drog) éltem?
  • Egyetértek azzal, hogy az emberi személyt nem szabad magára- és elhagyni a haláltusájában (eutanázia), hanem közösségi támaszt kell neki adni?
  • Hiszem és elfogadom azt, hogy az emberi élet, és így az én életem is már a fogantatás pillanatától szent, és jogosult az életre?
  • Védelmembe vettem a gyengébbet és segítettem annak, aki gyengébb, akár fizikai, akár szellemi szempontból?
  • Elfogadom, hogy a testi-lelki fogyatékkal élő emberek életének lelki érettséget formáló hatása van az egyénre és társadalomra?
  • Elkerültem az erőszakos cselekedeteket?
  • Vigyáztam mások és a saját egészségére, testi épségére?
  • Fizikai gyakorlatokkal elősegítettem fizikai és lelki életem stabilizálását?
  • Megtartom a higiénia szabályait a saját és mások egészségének megóvása érdekében?
  • Törekszem elfogadni, alakítani és gazdagítani testi és lelki adottságaimat (önelfogadás) és elfogadom ehhez a jogos és szükséges segítséget?
  • Próbáltam másokat arra rávenni, hogy rosszat tegyenek?
  • Igyekeztem kibékülni azzal, aki megbántott?
  • Igyekeztem elkerülni veszekedést és verekedést?
  • Segítettem másokat kibékülni egymással?

VI. parancsolat: Ne paráználkodj!

  • Hiszem és elfogadom, hogy a szexualitás Isten teremtői szeretetének legnagyobb és szent ajándéka az embernek a természet rendjében?
  • Tisztelettel vagyok embertársam nemiségének értéke és személyi méltósága iránt?
  • Elfogadom, hogy a nemiség méltósága kizárja a szexuális visszaélést?
  • Tudatában vagyok annak, hogy éppen a nemi visszaélés és kihasználás szempontjából az emberi lény káros és sokszor nehezen gyógyítható lelki sebeket kaphat, akár férfi, akár nő?
  • Hiszem azt, hogy mindenkinek joga, kötelessége és felelőssége eljutni az érett szexualitásra?
  • Elfogadom azt, hogy a szerelem az egész és teljes emberi valóságom odaajándékozása a másiknak?
  • Elfogadom, hogy a szerelem nem próbálkozás és kísérlet a másikkal, hanem a másik személyi értéke iránt tanúsított tisztelet legmagasabb rendű kifejezése?
  • Elfogadom azt, hogy a nemi aktus gyönyöre elsősorban nem az önös kielégülésem tárgya és eszköze, hanem a másik fél testi és szellemi boldogságának elősegítése?
  • Egyetértek azzal, hogy nem vagyok a másik önös kielégülésének szexuális eszköze?
  • Törekszem arra, hogy önmagam méltóságát és nemi értékét az önzetlen és teljes önátadásra megőrizzem?
  • Elfogadom azt, hogy a szexualitás minden esetben a másik személyiségének gazdagítását célozza meg?
  • Elfogadom azt, hogy az igazi szerelem értékét védelmezni kell?
  • Egyetértek azzal, hogy a prostitúció súlyosan károsítja és megalázza az emberi személy méltóságát?
  • Egyetértek azzal, hogy az emberkereskedelem, valamint a nők/férfiak szexuális futtatása az ember szabadsága és szabad, felelősségteljes és örömteli szexualitásával történő súlyos visszaélés?
  • Tudatában vagyok annak, hogy a pornográfia visszaélés az ember intim és örömteli cselekményével szemben, és lealacsonyítja a szexualitást a fogyasztói, üzleti és infantilis szintre?
  • Tisztelettel és segítőkészséggel viszonyulok a saját nemükhöz vonzódást érző emberek iránt, és támogatom a társadalomba történő egészséges integrációjukat?
  • Támogatom a saját nemükhöz vonzódást érző embertársaimat abban, hogy életüket és nemiségük érzelmi felfogását olyan tisztaságban éljék meg a teremtés rendjében, amely elősegíti és megvalósítja egzisztenciális érésüket a teljes boldogságra és a társadalom javára?

VII. parancsolat: Ne lopj!

  • Tiszteltem és védtem mások tulajdonát, valamint testi-lelki épségét?
  • Tudatában vagyok annak, hogy a magántulajdonhoz nem abszolút, hanem relatív jogom van?
  • Igazságos voltam másokkal?
  • Együttérző voltam másokkal?
  • Igyekeztem helyrehozni a kárt, amit másoknak okoztam?
  • Vigyáztam a természetre és környezetemre?
  • Rongáltam tárgyakat és növényeket?
  • Bántottam állatokat?
  • Elvégeztem azokat a feladatokat, amelyek kötelességeim közé tartoznak?
  • Megbecsültem szüleim, tanáraim, mestereim és munkatársaim értem és velem végzett munkáját és fáradozását?
  • Adtam az éhezőnek ételt, a szomjazónak italt, ruhátlannak ruhát?
  • Látogattam beteget?
  • Segítettem azoknak, akiknek szellemi képességei gyengébbek?
  • Adtam jó tanácsot?
  • Vigasztaltam szomorúakat?
  • Volt bátorságom erkölcsi figyelmeztetést adni?

VIII. parancsolat: Ne hazudj, mások becsületében kárt ne tégy!

  • Beszéltem és cselekedtem tudatosan az igazság ellen?
  • Egyetértek azzal, hogy az igazság hűség önmagunkhoz, Istenhez és a felebarátot megillető szeretethez?
  • Törekedtem őszinteségre?
  • Igazságos voltam másokkal?
  • Állítottam valótlan dolgokat?
  • Dicsekedtem olyan dolgokkal és képességekkel, amelyek nincsenek a birtokomban?
  • Beszéltem másról valótlant, rossz dolgokat?
  • Csábítottam mást rossz cselekedetekre?
  • Hízelegtem önző céllal?
  • Tiszteltem a művészi értékeket?
  • Rongáltam?
  • Törekedtem a diszkrécióra (tapintatra)?

IX. parancsolat: Felebarátod házastársát ne kívánd!

  • Egyetértek azzal, hogy a nemi vágy pozitív érték?
  • Tudatában vagyok annak, hogy a rendetlen érzéki vágy jellemvonása, hogy birtokolni akar, és arrogancia jellemzi?
  • Egyetértek azzal, hogy a nemi vágy szépségét és értékét az ösztönösség arroganciájának megfékezése adja?
  • Egyetértek azzal, hogy a nemi vágy a tiszteletben éri el szépségét és tisztaságát?
  • Egyetértek azzal, hogy a szemérem az intimitás méltóságának tisztelete és védelme?
  • Egyetértek azzal, hogy az álszemérem káros és gátlásos viselkedést okoz?
  • Sértettem meg barátságokat?
  • Elárultam más titkát és gyengeségét?
  • Igyekeztem tisztelni a felnőtteket?
  • Voltam túlzottan durva másokkal?

X. parancsolat: Mások tulajdonát ne kívánd!

  • Kerültem a mohóság vágyát?
  • Fösvény voltam?
  • Irigykedtem – szomorú és letört voltam, mert nem szereztem meg magamnak valamit, ami másnak van?
  • Haragudtam irigységemben?
  • Kívántam rosszat irigységemben?
  • Kérkedtem – lenéztem másokat, mert nekik nincsenek meg azok a javak, amelyek nekem megadattak?

 

  • – Van-e valami, ami még bántja a lelkiismeretem?
  • – Megbántam-e bűneimet?
  • – Őszinte leszek-e a szentgyónásban?