Lelkitükör házasoknak – 1.

Tízparancsolat – Házasságban, családban
(Fiatal házasok által készített le31lkitükör)

1. Imádság

  • Isten az első helyen… hogyan? arányok? – Istenre bízva életünk minden lépését
  • Döntések előtt imádság – Csend
  • Isten jelenlétébe helyezkedni, akár rövid időre is
  • Röpimák
  • Szentségimádás – szemlélődni, elmélkedni, ízlelgetni Jézus szavait
  • Családi ima… gyerekkel, gyerek nélkül (pl. előbb ima, aztán vacsora)
  • Kreativitás, változatosság az imában
  • Szentírásolvasás – megbeszélése is
  • Rózsafüzér (nemcsak egy tized)
  • Egymásért ima – ima más házaspárokért, közös célokért
  • Imáimban megköszönni családomat
  • Hálaadás közös életünkért
  • A vasárnapi evangélium, prédikáció átbeszélgetése
  • Egymás segítése a lelkiismeret vizsgálatban

 

2. Beszéd

  • Isten nevét, szent dolgokat nem használjuk töltelék szónak
  • Kevesebbet, rövidebben
  • Több alkalom teremtése – több szeretettel, kevesebb paranccsal
  • Többet kérdezni
  • Ha valakivel bajom van, neki mondom először – egymás között, gyerek előtt: hogy beszélünk031
  • Jézust látni a másikban, úgy szólni hozzá
  • Nemcsak beszélni, figyelemmel meghallgatni is
  • Több mélyebb beszélgetés – lelki dolgokról is
  • Meggondolatlan mondatok elhagyása
  • Nem hibáztatom, okolom
  • Kedvesen beszélek vele, nem felkapni a vizet
  • Tisztelet és megbecsülés kifejezése egymásnak
  • Konfliktus helyzetben visszavonulás
  • Több tisztelet mások iránt
  • Amikor másoknak beszélek róla, családomról: tisztelet – a másikról vagy jót, vagy semmit

 

3. Vasárnap megszentelése

  • Ünnep legyen
  • Közösen menni a vasárnap délelőtti misére, nem elkésve
  • szentmise… elmélyültebben, összeszedettebben
  • A külső dolgok kizárása
  • Családi, közös ebéd szépen előkészítve
  • Munkaszünet – vásárlásmentes nap
  • Szeretetkapcsolat ápolása – az egymással töltött idő „megszentelése” – Istennel és a családdal lenni
  • Kevesebb TV, több család

 

4. Szülők-gyerekek kapcsolata

  • Tisztelhető szülő legyek
  • Idő egymásra, igazi együttlétek – koncentráltabb figyelés rá
  • Nevelésben következetesség – szülőként példamutatás
  • Naponta tudatosan tanítani valamit a gyerekeknek
  • Több türelem: először gondolkodni, utána szólni
  • Elfogadni a másikat és az ő családját, nem megváltoztatni
  • Családtervezés az Egyház tanítása szerint (Humanae vitae) – az élet tisztelete
  • Lelki támogatás, együtt érzés – erő feletti ráfordítás
  • Egymás kezdeményező készségét támogatni
  • Após, anyós, nagyszülők – tisztelet, megérteni őket, imádkozni értük
  • A gyerekek előtt nem tárgyaljuk ki a nagyszülőket
  • Meghallgatni a szülőket (tanácsaik), a gyermekeket
  • Tapasztalatgyűjtés – idősekről gondoskodás

 

5. Szeretet

  • Testi-lelki egészség, kirándulás, sport
  • Egészséges étkezés, meleg étel (főzés)
  • Ne öljem meg a szeretetet… pl. ha házastársamnak fontos valami, figyelmesen hallgatni
  • Nem megbántani a másikat (veszekedés), hanem érvelni
  • Örüljek/szomorkodjak vele együtt – hallgassam meg, ne vágjak szavaiba
  • Ne sértődjek meg, ne legyek ingerült vele – ajtócsapkodás nélkül
  • Bocsánatkérés, megbocsátás, „ne nyugodjék le a nap haragotok felett” Ef 4,26
  • Életemet adni érte, apró dolgokban is
  • Önismeret, önuralom
  • Mindig szem előtt tartani, hogy mi Jézussal hárman vagyunk egyek
  • Nem panaszkodni, nem sajnáltatni magam
  • Pihenés,
  • Káros szenvedélyek, munkamánia, szeretetlenségek, abortusz, eutanázia szóba sem jöhet

 

6. Tisztaság

  • A másik érzéseit jobban figyelni/megérteni
  • Gondolatok, szavak, nézés (film, újság, internet szelektálása)
  • Nem tekintek más férfit/nőt
  • Öltözködés – otthon is fontos az igényesség!
  • Bizalom egymáshoz – házaséletben sem ösztönélet…
  • Testi-lelki összhang megteremtése – örömmel legyek vele, ne kényszerből
  • Nem játszom házastársam ösztöneivel
  • Test, lélek, szellem csak számára teljesen nyitott – de neki igen!
  • Éreztetni a környezettel a feltétlen elköteleződést egymás iránt
  • Magammal sem csalom meg (önkielégítés) a házastársam

 

7. Kötelességteljesítés

  • Mulasztások, naplopás, lustaság – telefon, internet, stb. használatában is spórolni
  • Jobb időbeosztás, fontossági sorrend – házi munkák, főzés – ne hanyagoljam
  • Feladatok megosztása a háztartásban – tiszta lakás, ruha
  • Felfedezni a feladatokat és elvégezni, megelőzve a másikat!
  • A másik munkájának/feladatának tiszteletben tartása, támogatása (társ!)
  • Otthon több segítség – munkahely kapcsán nem lopom el az időt a családomtól

 

8. Igazmondás

  • Őszinteség, nem csalom meg hamis szóval
  • Az őszinteség ideje és helye fontos
  • Beismerni, ha hibáztam
  • Ne színezzem ki a történeteket
  • Kerülni a titkolódzást
  • Mondjam ki félelmeim is, fájdalmaim… ami rám rossz fényt vet…
  • Véleményem vállalása
  • Időben közölni…
  • Csak építő jellegű kritika, az is csak módjával

 

9. Hűség a házastárshoz

  • Ajándék vagyok számára
  • Bízom benne – rászolgálni a bizalomra, elköteleződésre
  • Őt el nem hagyom, számíthat rám: jóban-rosszban (betegség, anyagi gondok, sikertelenség)
  • Örömmel megyek haza – ne gondoljam, hogy más különb, jobb…
  • Ha nem mosolyog, úgy is elfogadni
  • Napközben is „vele”, érte
  • Támogatni, biztatni a másikat – szülők, anyóssal „szemben”
  • Házasélet – milyen, mennyi, kezdeményezés, nem csak magam kielégítése, neki akarok örömet szerezni
  • Izgalmas kapcsolattá tenni házasságunkat, állandóan táplálni; késznek lenni pihenéssel, szépséggel
  • Tudatosan nem találkozni olyannal, aki túlságosan hat rám
  • Hivalkodás kerülése
  • Hűség nemcsak a személyéhez, hanem közös céljainkhoz is

 

10. Adás

  • Önzetlen
  • Mindenünk közös
  • Viszonzatlanul, elvárás nélkül
  • Mindig magamat adni
  • Gyengédséget férjemnek
  • Irigység mentesen Örülni a másiknak és sikereinek
  • Apró figyelmességekkel örömet szerezni
  • Szolgáló szeretet
  • Rendelkezésére állni
  • Nem követelőzni, nem én vagyok a fontos
  • A jobb falatokat neki adni
  • Ha fáradt, felváltani
  • Időmet is adom családomnak
  • Lemondás, pl. nem én eszem meg a csokit
  • A másikban meglátni Jézust, a létéért szeretni
  • Nagylelkűség más családokhoz