Évközi 31. hét, kedd – Lk 14, 15-24.
Mindennél többre értékeljük-e, hogy Isten az örök üdvösségre hívott meg minket? Igyekszünk-e mindent megtenni érte?
Gondolkozzunk el azon, hogy mi lehet annak az oka, ha nem tölt el minket az öröm egy ünnepi eseményre szóló meghívás miatt! Miért nem tölt el minket nagy vágy, valamint az öröm amiatt, hogy együtt ünnepeljünk, vagy egyáltalán legyünk egy társaságban a meghívóval, illetve a meghívottakkal? Lehet, hogy fontosabb tartunk valami mást, ami azzal az eseménnyel egy időben történt. Vagy egyszerűen nem tartjuk érdemesnek, hogy időt, fáradságot fordítsunk rá. Esetleg nem tiszteljük igazán a meghívó személyét, vagy azokat, akiknek a vendégségen való részvételére lehet számítani. Így lehetünk az Istennel, és az örök élet lakomájára szóló meghívóval is.
Esetleg nem vagyunk tudatában annak, hogy ki, illetve mire hívott meg minket, hogy kikkel, milyen boldogságban lehetünk ott együtt. A földi ügyek, a földi élet dolgai, a földi élvezetek fontosabbnak tűnhetnek, mint a Mennyei Atya, valamint Jézus meghívása az örök életre.
Ha rádöbbenünk arra, hogy Isten mennyire szeret minket, akkor ismerjük el, hogy Isten méltó arra, hogy szeressük őt. Ha készek vagyunk az egymás iránti odaadó, valamint egymást elfogadó szeretetre, akkor már itt a földön megízlelhetünk valamit abból az örömből, amit az Isten szeretete jelent nekünk, illetve ahogyan az Istenben szerethetjük egymást
Ha valódi élet- és szeretetközösségben élünk az Istennel, illetve egymással, akkor örömünket találjuk abban, hogy összetartozhatunk, továbbá egy örök életen át együtt lehetünk, együtt élvezhetjük Isten, valamint egymás szeretetének boldogságát.
Legyen helyes értékrendünk! Állítsuk fel a fontossági sorrendet, aztán ennek megfelelően mindig a legfontosabbat helyezzük előtérbe, ennek rendeljük alá a többi tevékenységet! Az Isten nem azt akarja, hogy hagyjuk el állapotbeli kötelességeinket, vagy hogy nem fontos a földi, egyéni személyes életünk boldogsága. De az Isten országába való bejutás, az örök boldogság, az örök üdvösség mindennél fontosabb.
Ebből következik, hogy mindennél fontosabb a mindennapi imádság, a vasárnapi szentmise, mert egyrészt ezek segítenek meghatározni heti, illetve napi feladatainkat, valamint ezek megvalósításának a rendjét, másrészt kedvet, és erőt kapunk ezek szeretettel való teljesítéséhez.
Úgy végezzük minden napi munkánkat, mint a Mennyei Atya akaratának teljesítését! Így tölthet el minket az engedelmességnek az a lelkülete, amely Jézus Krisztusban volt. Ez által nyerhetjük el az örök üdvösséget, így lehet teljes az örömünk.