Évközi 32. hét, szerda – Lk 17,11-19
Hálás lelkületűek vagyunk-e?
Amikor a tíz meggyógyult leprás közül az egyik visszatért Jézushoz, hogy köszönetet mondjon, az Úr így szólt hozzá: „Hited meggyógyított téged”. Ezzel Jézus tudatosította, hogy a leprások azért gyógyultak meg, mert hittek az ő gyógyító erejében.
A lélek leprájától is egyedül Jézus tud minket meggyógyítani, mégpedig a bűnbánat szentsége által, a gyóntató pap közvetítésével! A leprásoknak is azt mondta Jézus: „Menjetek és mutassátok meg magatokat a papoknak”.
Mivel a hit a gyógyulás feltétele, betegség esetén imádkozzunk a hit ajándékáért is! A hit isteni erény. Természetesen a magunk részéről is mindent tegyünk meg a hitünkért, azután vigyázzunk arra, hogy a hitünk szerint éljünk, vagyis a hitünk egészséges, erős legyen! Ehhez szükségünk van a Szentlélek megvilágosító, segítő kegyelmére. Tehát ezt is kérjük!
A mai evangéliumnak további tanulsága is van. A gyógyulást követően fontos a hála, mint a gyógyulást követő öröm kifejezése! Jézus rá is kérdez: „Nemde tízen tisztultak meg? Hol maradt a többi kilenc?” Vajon hálásak vagyunk-e a hit, és vele együtt a bűnbocsánat ajándékáért? Szoktunk-e hálát adni a szentgyónásaink után? Vajon jellemző-e ránk a hálás lelkület?
Régi latin mondás: „Azt mondtad róla, hogy hálátlan? Minden rosszat elmondtál róla”.
A hálaadással erősítjük kapcsolatainkat, a hálátlanság viszont rontja azokat. Érvényes ez az Istennel való kapcsolatunkra, de minden egyéb kapcsolatunkra is (pl. a házastársi kapcsolatra, a gyermekeknek a szülőkkel való kapcsolatára, a baráti, valamint egyéb személyes kapcsolatokra egyaránt). Ferenc pápa szokta mondani, hogy három szóról ne feledkezzünk meg: Kérem! Köszönöm! Bocsáss meg!
Nagyon fontos, hogy legyünk hálásak nem csupán a hitünkért, amely az üdvösség elnyerésének feltétele, hanem az örök üdvösségre való meghívásunkért, valamint mindazért a jóért, amelyet érdemtelenségünk ellenére kapunk az Istentől. Sokszor észre sem vesszük, amikor Isten jót tesz velünk. Vagy ha észrevesszük, elfelejtünk köszönetet mondani érte. Sőt, esetleg panaszkodunk is amiatt, hogy Isten nem törődik velünk.
Legyünk hálásak megváltásunkért, továbbá a szentmiséért, amit Eucharisztiának (vagyis hálaadásnak) hívunk, amellyel Krisztus segít nekünk hálát adni az Atyának mindenért. Vegyünk ebben részt teljes szívvel!
Közeledik az év vége! Tartsunk számadást arról, hogy megőriztük-e a hitet, erősödtünk-e a reményben, növekedtünk-e a szeretetben, valamint a hálás lelkületben?
Pilinszky János írja:
„Az ember itt kevés a szeretetre.
Elég, ha hálás legbelül
ezért-azért: egyszóval mindenért”.