Évközi 32. hét, péntek – Lk 17,26-37
Gondolunk-e mindennap az örök életre?
A mai evangéliumban Jézus az Emberfia eljöveteléról azt mondja, hogy készületlenül találja majd az embereket (26-33.), csak az igazán készségesek menekülhetnek meg (31-33.), valamint az egymáshoz közel álló emberek szétválasztását eredményezi (34-36.).
Jézus három konkrét példát említ. Ezek közül kettő (a vízözön és Szodoma) egyértelműen katasztrófa, a harmadik pedig kérdéses, hogy szintén az-e. Erről csak annyit mondott Jézus, hogy: „Ugyanígy lesz azon a napon is, amikor az Emberfia megjelenik.” Ebben háromszor is elhangzik az a mondat, hogy: „Az egyiket fölveszik, a másikat otthagyják”.
Jézus szerint a kiszámíthatatlan időpont miatt van szükség az állandó készenlétre. Érdekes, hogy Ő nem az emberek erkölcstelen életmódját említi, hanem azt kifogásolja, hogy figyelmüket a mindennapi élet szükségletei, illetve teendői kötötték le. A táplálkozás, a házasságkötés alapvetően hozzátartozik az emberi élethez. Az okozta a tragédiát, hogy kizárólag ezek kötötték le a figyelmüket. Egyáltalán nem számoltak a váratlan véggel.
A 32. versben Lót feleségének a példája arra figyelmeztet, hogy az üdvösséget az utolsó pillanatban is el lehet játszani. Bár Isten biztosította számára a megmenekülés lehetőségét, a bizonytalanságával mégis a pusztulást vonta magára (vö. Ter 19,26).
Az Emberfia eljövetelekor két-két ember egymás mellett ugyanott volt: a mezőn, a malomban, sőt egy fekvőhelyen, valamint ugyanazt a tevékenységet végezte. Életük a külső szemlélő számára egyformának tűnhet. De abban különböznek egymástól, hogy az egyik élete nem több, mint a munka, a pihenés, stb., vagyis élete kimerül a földi tevékenységekben. A másik pedig hisz az örök életben. A tanulság az, hogy állandó készenlétre van szükség, mert az Emberfia érkezése mindenki számára váratlanul, de biztosan bekövetkezik.
Noé kora, Lót napjai, az Emberfia napjai, valamint a mi napjaink is abban hasonlítanak egymásra, hogy vannak jelek, illetve figyelmeztetések, de a világ fiai nem vesznek tudomást róluk (folytatják megszokott életüket). Mi viszont akármit teszünk, mindig figyeljünk arra, hogy Isten akarata szerint, a boldog örök életre várakozva éljünk!
Akkor is dolgozzunk a Krisztussal való közösségünk bárkájának építésén, ha közömbösség vesz körül minket, vagy egyenesen kinevetnek érte, mint Noét. Jó, ha már most számot vetünk azzal, hogy mi mindent kell itt hagynunk, ami haszontalan az örök üdvösségünk szempontjából. Mindennap legyünk készen a Krisztussal és elhunyt szeretteinkkel való találkozásra, a velük való boldog, örök együttlétre! Mindennapunkat ragyogja be a feltámadás, valamint a boldog örök élet reménye! Pilinszky a Mielőtt c. versében írja a végítéletről:
„Az Atya, mint egy szálkát
visszaveszi a keresztet…
Akkor azt mondjuk. Szeretlek. Azt mondjuk:
nagyon szeretlek. S a hirtelen támadt tülekedésben
sírásunk mégegyszer fölszabadítja a tengert,
mielőtt asztalhoz ülnénk.”