Évközi. 2. hét, szombat – Mk 3,20-21
Örülünk-e annak, hogy Jézushoz tartozhatunk?
Ha hozzátartozóink közül valaki nagy dicsőséget szerez magának, akkor mi is büszkék lehetünk rá. Ha pedig valamilyen szégyenletes dolgot művel valaki közülünk, akkor vele együtt mi is szégyenkezünk. Mert azt a saját dicsőségünknek vagy éppen szégyenünknek érezzük, ami a közösségünk tagjaival történik.
A mai evangéliumi részben arról értesülünk, hogy a rokonok azért akarták hazavinni Jézust, mert az a hír járta Róla, hogy „eszét vesztette”, vagyis megbolondult.
Jézus rokonai elhitték, hogy Jézus meghibbant. Úgy érezhették, hogy Jézus szégyent hoz a rokonságra. A zsidó szokások szerint ilyenkor az illetőről a családjának volt szükséges gondoskodnia. A rokonok tehát azzal a szándékkal jöttek Jézushoz, hogy a nagy nyilvánosság elől minél hamarabb elvigyék Őt.
Lehet, hogy már akkor sem becsülték jólelkűségéért, vagy becsületességéért, amikor ácsként dolgozott. Amiatt is lenézhették, hogy nem érdeklődött a nők iránt, mert nem akart megnősülni.
Az pedig, hogy a biztos megélhetést nyújtó ácsszakma helyett vándor-prédikátorságra adta a fejét, még jobban megerősítette őket abban, hogy nagy valószínűséggel megbolondult. Anyját is magukkal vitték, hogy az ő segítségével hozzák haza Jézust, nehogy még nagyobb szégyent hozzon rájuk.
Vajon mi hogyan fogadjuk az ő tanítását? Kinek tartjuk Őt? Megtiszteltetésnek tartjuk-e, hogy Jézushoz tartozhatunk? Vajon mindig, bármilyen körülmények között azt tartjuk-e a legfontosabbnak, hogy az ő tanítása szerint éljünk? Ügyelünk-e arra, hogy Ő ne szégyenkezzen miattunk? Megvalljuk-e Őt bármilyen környezetben, ahol föl sem tételeznék rólunk, hogy Hozzá tartozunk? Ragaszkodunk-e Hozzá akkor is, ha mások ezt őrültségnek tartják?
Jézus iránt való elkötelezettségünk akkor mutatkozik meg a maga mélységében, ha nem eltüntetni akarjuk Őt, mint rokonai (attól félve, hogy kínos helyzetbe kerülünk miatta). Hanem ellenkezőleg, ha nyíltan, határozottan megvalljuk, hogy Nélküle élni sem tudunk, és nem is akarunk.
Segítsen meg minket a Szentlélek, hogy Jézust ne csupán szavunkkal vállaljuk, hanem Hozzá tartozásunkat egész életünkkel bizonyítsuk!