Január 25. Pál apostol megtérésének ünnepe – (Pálforduló) ApCsel 22,3-16; Mk 16,15-18
Felül szoktuk-e vizsgálni életvitelünket? Ha szükséges, akkor készek vagyunk-e egész életünkben újra meg újra odafordulni az Istenhez, illetve egymáshoz?
Ma arra emlékezünk, hogy a keresztényüldöző Saul a Jeruzsálemből Damaszkusz városa felé vezető úton találkozott a feltámadt Krisztussal. A Vele való párbeszéd gyökeres változást eredményezett az életében.
A Jézussal való találkozást megelőzte Pálnak a Jézus tanítványaival való első találkozása. Amikor Pál megismerte ezt az új közösséget (amelynek tagjai Krisztus követőinek nevezték magukat) a zsidó vallás ellenségeit látta bennük. Mivel buzgó zsidóként elfogadhatatlannak, sőt veszélyesnek tartotta a keresztre feszített és a feltámadt Krisztusról szóló tanítást, Jeruzsálemben üldözni kezdte az új hit képviselőit. Damaszkuszba is ezzel a szándékkal indult. Ekkor állította őt meg Krisztus. Ekkor szembesült a gyűlöletből fakadó magatartásával. Rádöbbent arra, hogy az általa bántalmazottakban magát Krisztust üldözi.
Pál lelki átalakulásának egyik szembetűnő jele, hogy ettől kezdve másként tekintett Krisztus tanítványainak közösségére. Ennek a közösségnek a tagjai kezdetben természetesen félelemmel és kételkedéssel fogadták őt. De miután az előzmények ellenére befogadták, Pál számára ez a tettük is bizonyította, hogy a közösség tagjai valóban megvalósítják a megbocsátást, amelyre az Úr kérte őket.
Hamarosan megértette, sőt magáévá tette azt is, hogy az ő küldetése ugyanaz, mint a közösségé (Krisztus tanítása szerint élni, valamint hirdetni az Evangéliumot).
Pál megtérését szemlélve nem elég megcsodálnunk, hogy benne milyen változást eredményezett Isten kegyelme, hanem mi is kövessük őt a lelki újjászületés útján!
Mi is ismerjük fel, hogy vallásosságunk nem magánügy! Erre a fordulatra minden olyan embernek is szüksége van, aki azt gondolja, hogy ő igazán hívő ember, ugyanakkor eddig csak a maga üdvösségével törődött. Mindannyiunknak közösségi feladata is van. Istentől kapott képességeinkkel, lelki adományainkkal mindegyikünk feladata, hogy mások javát is szolgáljuk. Ehhez elengedhetetlenül fontos a missziós lelkület elsajátítása!
Ha tanulékony lélekkel figyelünk a Szentlélekre, akkor döntéseinkben az ő indításait követjük. Akkor megtapasztalhatjuk az Isten Lelke szerinti élet gyümölcseit, amelyeket Pál apostol felsorol (az örömöt, a békességet, a türelmet, a kedvességet, a jóságot, a hűséget, a szelídséget, az önmegtartóztatást, de legfőképpen a szeretetet – vö. Gal 5,22-23).
A Lélek szerinti életünk első (nyugodtan hozzátehetjük, hogy legfőbb) gyümölcse, hogy szeretetteljes közösségben élhetünk Istennel, valamint embertársainkkal! A keresztségben ezt vállaljuk, ezt a kapcsolatot ápoljuk egész életünkben. Ha szükséges, akkor ilyen megtérésekre van szükségünk egész életünkben, mindhalálig.