Évközi 7. hét, péntek – Mk 10, 1-12
Szabad-e a házastársaknak elhagyni egymást?
A mai evangéliumban Jézust a farizeus férfiak csupán a maguk szempontjukból, egyoldalúan kérdezték, hogy „Szabad-e férjnek elbocsátania a feleségét?” Ő megfelelt nekik, de úgy, hogy tanítványai körében a másik oldal, a nők szempontjából is megfogalmazta a kérdést, úgy, hogy kiegészítve válaszolt is rá. „Aki elbocsátja feleségét, és mást vesz el, házasságtöréssel vét ellene. Ha pedig a feleség hagyja el a férjét, és máshoz megy, szintén házasságtörést tövet el.”
Jézus megmagyarázta, hogy Mózes az ember szívének keménysége miatt, vagyis a szeretetre képtelen személyeknek adta ezt a törvényt. A törvény célja az volt, hogy korlátozza a férfi hatalmát a nő fölött, hogy az ne legyen teljesen önkényes. A férjnek nyilvánosan, érvényes okkal, a felelősséget vállalva volt szükséges ezt megtennie.
Jézus tesz még egy lépést. Visszaadja a házasságnak azt az alapját, mely Isten terve szerint való. Ez a szeretet a másikkal való egységet jelenti, azt, hogy eggyé válnak („és a kettő egy test lesz”). Ha pedig igazán, szabadon eggyé lettek, ki választhatja el őket? Ha valaki valóban maga mögött hagyta a múltat, hogy új dolgot tegyen, hogyan fordulhatna vissza? Tehát nem azon szükséges gondolkodni, hogy mikor lehet elbocsátani a feleséget, hanem, hogy neki mire van szüksége ahhoz, mit lehet tenni azért, hogy a szív átalakuljon, hogy többé ne legyen kemény, szeretetre képtelen a szív.
Az a szív kemény, amely úgy véli, hatalmat gyakorolhat a másik élete fölött anélkül, hogy igazán elkötelezné magát arra, hogy szeresse őt. Ez azonban nem Isten eredeti terve az emberre vonatkozóan. A házastársi szeretet az élet odaadásában, a másik szolgálatában jut kifejezésre. Így valósul meg igazán az ember. Isten olyannak teremtette az embert, hogy a házasságban élők egymásnak odaadják az életüket, de úgy, hogy ez mindkét személy kiteljesedését szolgálja.
A házasságban olyan szeretetre van szükség, amellyel mindkét fél kölcsönösen elfogadja a másikat, föltétel nélkül, sorsuk kockázataival együtt, vagyis hogy „ketten eggyé váljanak”, tehát ne legyen külön sorsuk, hanem csupán egy. De ez még a házasságban sem olyan áron valósul meg, hogy a két összetartozó ember közül az egyik árnyékká, visszhanggá válik a másik mellett. A szeretetnek nem túlzása, hanem eltorzulása volna, ha a békesség kedvéért az egyikük föladná önmagát.
Amikor Jézus a mai tanítását elmondja, úton van Jeruzsálem felé, ahol a kereszten odaadja életét mindenki üdvösségéért. Nem azért teszi, mert törvény rendeli számára, hiszen semmiféle törvény nem kérheti, hogy meghaljunk másokért. Egyedül a szeretet kérheti ezt, Jézus pedig szeretetből adja oda az életét.
Törekedjünk úgy szeretni egymást, hogy ez a szeretet mindnyájunk személyiségének a kiteljesedését, valamint üdvösségét szolgálja!