Évközi 8. hét, kedd – Mk 10,28-31
Áldozat-hozatalainkért milyen jutalmat várunk Istentől?
Amikor bármilyen célt tűzünk ki magunk elé, annak elérése érdekében mindig szükséges lemondani valamiről. Ez a személyes kapcsolatainkra vonatkozóan is érvényes, így az Istennel való kapcsolatunkra is.
A lemondás feltételezi azt a bizalmat, hogy Isten erőt ad, az elhagyott dolgok, illetve személyek helyett pedig több örömet, nagyobb boldogságot ad. A tanítványok egy nagyobb jó reményében mondtak le arról, ami korábban fontos, valamint értékes volt számukra.
Jézus nagyra értékelte a tanítványok áldozatát. Ők sem hoztak kisebb áldozatot, mint amit a gazdag ifjútól kért Jézus. Ő nem becsülte le azt a néhány szakadozott hálót sem, amit Érte elhagytak. Mert az a néhány szakadozott háló (a munkatársakkal, az évek alatt felgyülemlett szaktudással, valamint a szabadsággal együtt) a tanítványoknak a mindene volt. Ráadásul komoly áldozatot jelentett a feleségük, a gyermekeik, valamint az otthon elhagyása, továbbá a nőtlen élet követelménye is. Hiszen életerős, emberi szeretet-kapcsolatokra is vágyó, egészséges emberek voltak.
Jézus nem hagyott kétséget afelől, hogy Ő bőséges jutalmat ad, amiért Érte elhagytak mindent a tanítványok. Ő többet ad, mint amiről lemondtak. Ígéreteit kiterjesztette a későbbi követőire is, amikor úgy fogalmazott, hogy: „mindenki, aki értem és az evangéliumért elhagyja otthonát, testvéreit, anyját, apját, gyermekeit vagy földjét, százannyit kap”.
A „százannyi” természetesen nem anyagiakat jelent, hanem szellemi, természetfeletti javakat. Az igazi jutalom az örök élet. De nemcsak a túlvilágon, hanem már itt a földön az Istennel való közösséget, az Isten életében való részesedést, a Vele való együttlétet jelenti. A lemondásokért cserébe Jézus önmagát ajánlja az Atyával együtt, amely mellett minden más előny eltörpül. Ő mondja: „Aki szeret engem, az megtartja tanításomat, s Atyám is szeretni fogja. Hozzá megyünk és benne fogunk lakni” (Jn 14,23). Ez mindennél értékesebb.
Ami pedig a „százannyit kap; most, ezen a világon otthont, testvért, anyát, apát, gyermeket…”, szintén felbecsülhetetlen értékű ráadás. Mert ez azt jelenti, hogy az olyan kapcsolataink, amelyek az Istennel való kapcsolatunkba ágyazódva jönnek létre, illetve maradnak fenn, azok sokkal jobban, boldogítóbban fejlődnek, valamint kiteljesednek. Sőt ezek a kapcsolatok nem szűnnek meg soha! Örökké megmaradó, örökké boldogító szeretet-kapcsolatok maradnak.
Aquinói Szent Tamás szerint az igazi, örök boldogságot az értékeknek, valamint a szeretett személyeknek olyan birtoklása adja, amelyeknek, vagy akiknek az elvesztésétől nem félünk. De ezen a világon minden halandó, valamint minden mulandó. Egyedül Isten marad meg mindörökké, illetve mindaz, ami vagy aki Istenhez tartozik. Maradandó, örök boldogságot egyedül Ő adhat.
Mi lesz a jutalmunk? Szent Ágoston így fogalmazta meg: „A szeretet jutalma – maga a szeretett személy”.