Évközi 5. hét, csütörtök – 1Kir 11,4-13; Mk 7,24-30
Milyen lelkülettel szoktuk Isten elé terjeszteni kéréseinket?
Az ószövetségi olvasmány sok tanulságot hordoz egyéni, valamint közösségi életünkre nézve, nemzetünk sorsára, illetve történelmére vonatkozóan is. Az önmagában meghasonlott embernek, vagy közösségnek hasonló a sorsa, mint Salamon királynak, és a zsidó népnek.
Megrendülve értesülünk Salamon király botlásairól. Háremébe azért hozott idegen feleségeket, mert ezekkel a házasságokkal kereskedelmi szerződéseit akarta megerősíteni. Nemcsak a feleségek nagy száma visszatetsző, hanem nagy veszélyt jelentett az ő származásuk is.
Tudnivaló, hogy a zsidóknak tilos volt (és tilos ma is) a házasságkötés bizonyos népekkel. A pogány feleségek pedig még a bölcs Salamon szívét is a pogány istenekhez fordították, akiknek tiszteletére szentélyt is épített. Az Úr kétszer is figyelmeztette őt, de mindhiába.
Mivel uralkodása kezdetén tanulékony szívet kért, ezért bölcsességet, valamint igazságszerető szívet kapott Istentől (emellett mérhetetlen gazdagságot és dicsőséget). De nem vigyázott a szívére, érzelmeire, ráadásul elbizakodottá, gőgössé, önteltté vált. Ennek az lett a következménye, hogy halála után kettészakadt az ország. Atyja, Dávid király érdemei miatt a kisebbik rész megmaradhatott neki.
Nagyon fontos tanulságot hordoz a mai evangélium is.
A leányáért esdeklő kánaáni asszonyt joggal szíven üthette volna Jézus elutasítása. Mégsem háborodik fel, nem kezd szitkozódni, nem burkolódzik sértett némaságba sem, hanem tovább kérleli azt, akitől leánya számára gyógyulást remél. Sőt, úgy kérleli tovább, hogy éppen a rá nézve sértő képből indul ki, hogy kérésének nyomatékot adjon. Azzal a mondatával, hogy „az asztal alatt a kiskutyák is esznek abból, amit a gyermekek elmorzsálnak”, arra utalt, hogy a kiskutyáknak is jutott egy falat kenyér, amibe az étkezők törölték zsíros ujjukat.
Az alázatáért, valamint az állhatatosságáért Jézus teljesíti a pogány asszony kérését. Ő megtalálta azt az egyedül helyes magatartást, amellyel kéréseinket Isten elé illik terjeszteni. Ez az asszony megtanít arra bennünket, hogy kevélységünk, méltatlankodásunk, vélt igazunk, sértett önérzetünk helyett egyetlen érvünk Isten irgalmas szeretetének végtelensége lehet.
Isten az alázatos, valamint a töredelmes szívet kedveli. Ha ilyen az imádságunk, az bizonyosan meghallgatást nyer.