Húsvét 6. hete, szombat – Jn 16,23-28
Mit tartunk a legfontosabbnak, amit Jézus nevében kérhetünk az Atyától?
Jézus többször biztatott minket a kérő imára.
A mai evangéliumi részletben azt ígéri, hogy: „Bármit kértek majd az én nevemben az Atyától, megadja nektek”. Azután ezt meg is erősíti: „Kérjetek, és kaptok, hogy örömötök teljes legyen”.
Vajon mi az, amit ha Istentől kérve megkapunk, akkor teljes lesz az örömünk? Mit válaszoltunk a szentmise elején föltett kérdésre? Mit tartunk a legfontosabbnak, amit Jézus nevében kérhetünk az Atyától?
János evangéliumának előző fejezetében segítséget kapunk ahhoz, hogy mi a legfontosabb, amit Jézus nevében kérhetünk az Atyától. Miután Jézus azt mondta, hogy „mindent megad nektek az Atya, amit a nevemben kértek tőle.” Így folytatta: „Ezt a parancsot adom nektek: szeressétek egymást” (Jn 15,16-17). Tehát legfőképpen a szeretet ajándékát szükséges kérnünk Jézus nevében.
A Jézus nevében való kérés azt feltételezi, hogy az iránta való szeretetünk olyan mértékű, hogy egységben vagyunk Vele, így azt fogjuk kérni, ami az ő akaratának megfelel. Az ő akarata pedig az, hogy úgy szeressük egymást, ahogyan Ő szeret minket, illetve ahogyan Őt szereti az Atya. Hogyan lehet így szeretnünk egymást? Ez egyedül a Szentlélek által lehetséges. Hiszen Ők is a Szentlélekben szeretik egymást.
Amikor Lukács evangéliumában Jézus a kitartó kérő imára buzdít, a végén megjegyzi, hogy: „mennyivel inkább adja mennyei Atyátok a Szentlelket azoknak, akik kérik tőle” (Lk 11,13). Isten nem csupán különféle ajándékokat akar adni, hanem minden ajándékában önmagát akarja adni nekünk, mégpedig egészen, teljesen.
Ahhoz, hogy tudjuk, mit szükséges kérnünk, érdemes megszívlelnünk az idősödő Pál apostol jó tanácsát, amit a római híveknek írt: „Gyöngeségünkben segítségünkre siet a Lélek, mert még azt sem tudjuk, hogyan kell helyesen imádkoznunk. A Lélek azonban maga jár közben értünk, szavakba nem önthető sóhajtozásokkal. S Ő, aki a szíveket vizsgálja, tudja, mi a Lélek gondolata, mert Isten tetszése szerint jár közben a szentekért” (Róm 8,26-27).
Idősödő korunkban tapasztalhatjuk, hogy Isten fokozatosan minden földi ajándékát visszaveszi tőlünk, még a legszükségesebbeket is. Egyre nehezebben tudunk járni, romlik a hallásunk, elveszítjük a szemünk fényét, gyöngül a gondolkodásunk, a memóriánk, a legközelebbi hozzátartozóink nevét is elfelejtjük, lassan már meg sem ismerjük őket. A végén már csupán Ő marad meg nekünk. Ezért a legszükségesebbet, Őt Magát érdemes kérnünk, hogy Őt Magát ne vegye el tőlünk.
Jézus nevében még az lehet a legfőbb kérésünk az Atyától, hogy adja meg nekünk az ő Szentlelkét, hogy az Atya irántunk való szeretetét méltó módon tudjuk viszonozni. Szükséges kérnünk azt is, hogy az ő szeretetét tovább tudjuk adni azoknak, akiknek Ő általunk akarja tovább adni.