Húsvét 2. hete, péntek – ApCsel 5,34-42; Jn 6,1-15
Közreműködünk-e abban, hogy Jézus az élet kenyere legyen mások számára is?
A kenyérszaporítás csodája Krisztus feltámadása után nyerte el teljesebb értelmét, igazi tartalmát, jelentését, valamint üzenetét.
Az apostolok az utolsó vacsora után értették meg, hogy a kenyérszaporításnál történt mozzanatok az utolsó vacsorán adott égi kenyérre utaltak. Jézus önmagát adta, de a továbbadásához a tanítványainak a közreműködését is szükségesnek tartotta.
A mai evangéliumi részletben olyasmi történik, mint az utolsó vacsorán, illetve minden szentmisén. Jézus először tanít, aztán táplálékot ad. Egyre jobban nyilvánvalóvá válik, hogy Jézus már a kenyérszaporítás után is az Eucharisztiáról beszélt. A kenyér színe alatt saját Testét adja eledelül, mint az igazi élő, éltető kenyeret, isteni életünk táplálékát.
Életünk legfőbb lelki táplálékai Isten igéje, valamint az Eucharisztia, vagyis Krisztus feltámadott teste. Ahogyan mindennap szükséges magunkhoz venni testi eledelt, hogy életben maradhassunk, ugyanúgy szükséges rendszeresen táplálkoznunk lelki eledellel is. Ahogyan nem lehetséges egyszerre elfogyasztani több napi testi táplálékot, ugyanígy vagyunk a lelki táplálékkal is. Ezt is naponta, rendszeresen (a mértékletességet betartva) szükséges magunkhoz venni. Ez életünk egyik legfontosabb energiaforrása! (A másik nélkülözhetetlen energiaforrás a mindennapi személyes imádság.)
Már az apostolok is tudták, hogy nemcsak a szavuk, hanem áldozatuk is szükséges az evangélium hirdetéséhez. A megbotoztatás után örvendezve távoztak a főtanácsból, mert méltónak bizonyultak arra, hogy Jézusért gyalázatot szenvedjenek. Megértették, hogy az ő útjuk egyben Krisztus útja. A próbák nem riasztották meg őket. Folytatták munkájukat. Továbbra is mindennap hirdették Jézus Krisztust.
Jézus ma is akkor tud csodát tenni, ha mi is részt veszünk a csoda megvalósulásában. Ezt akkor tesszük, ha hálaadással fogadunk mindent, amit Istentől kapunk (nem csupán különféle javainkat, hanem saját magunkat, magunkban Isten életét), aztán ezeket elkezdjük megosztani másokkal. A mi szolgálatunkat is szükségesnek tartja Isten, hogy általunk Ő táplálja azokat, akik Őrá éheznek.
Jézus ma is szánja a népet. Legyünk mi is együtt érzők az Istenre éhező világgal! Legyünk készségesek, hogy rajtunk keresztül mások is Krisztussal, az Élet Kenyerével táplálkozhassanak! De ehhez szükséges személyesen találkoznunk a Feltámadott Krisztussal, aki megajándékoz minket életével, illetve a Szentlélekkel. A Szentlélek pedig eltölt minket közösségteremtő, valamint éltető erejével. Tőle erőt kapunk ahhoz, hogy megőrizzük, aztán tovább adjuk a Krisztustól kapott új életet.