Évközi 19. hét, hétfő – Mt 17,22-27
Vigyázunk-e arra, hogy a lényeges dolgokról ne vonják el figyelmünket a mindennapi kellemetlenségek, kicsinyességek, megpróbáltatások?
Máté evangéliumának most olvasott szakaszában Jézus immár harmadszor jövendöli meg szenvedését: „Az Emberfiát az emberek kezére fogják adni. Megölik őt, de harmadnapra feltámad.” Belső világát egészen lefoglalta erőszakos, rettenetes halálának félelmetes, fenyegető ténye, amelyre közvetlen környezete még gondolni sem mert.
Jézus nem nevezte meg, hogy kik ölik meg, csupán az emberek kezéről beszélt. Az eredeti szövegben szenvedő igealak szerepel: „Az Emberfia az emberek kezére adatik”. Új vonás azonban, hogy Jézus kimondja: árulás folytán kerül majd az emberek kezére. Az átadni ige ugyanis árulást jelent. De a görögben isteni szenvedő alaknak is tekinthetjük azt. 
Akkor ez azt jelenti, hogy Isten (= az Atya) áldozatra adja az Emberfiát. Ezzel együtt Jézus egészen biztos volt abban, hogy ez az esemény sem lesz az Atya tudta nélkül, az Ő akarata ellenére. Mint ahogy minden, ami történik vele, az Atya tudtával, az ő akaratával történik. Jézus annak is a tudatában volt, hogy az Atya nem kegyetlenkedésre, meggyötörtetésre akarta adni a Fiát, hanem szeretetének a kinyilatkoztatására. Ami vele fog történni, az a bűn miatt történik úgy, ahogy történni fog, de a bűn feletti győzelem lesz belőle.
A módokat, valamint az időpontokat Jézus (emberként) akkor még nem tudta, de mindenképpen azzal akart azonosulni, amit az Atya akar, nem pedig azzal, amit az emberek akarnak. Mivel az Atya tiszta szeretet, valamint élet, ezért Jézus biztos volt abban, hogy ha megölik őt, akkor az Atya fel fogja őt támasztani.
A tanítványok nem értették Jézus szavait, ugyanakkor nem merték őt kérdezni. Jellemző Mátéra, hogy nem említi a tanítványok értetlenségét, hanem csak annyit fűz Jézus kijelentéséhez: „Erre igen elszomorodtak.” Jézus szenvedésének, valamint halálának újabb emlegetése már önmagában is lehangolta őket. Megszokták, hogy Jézust titkok veszik körül, de igazi benső vágyuk arra irányult, hogy egyszer majd döntő módon megmutatja hatalmát ellenségeivel szemben. A szenvedés tényével nem tudtak megbarátkozni.
Miután Jézus az idézett két mondattal feltárta tanítványai előtt, hogy mi tölti be a lelkét, Kafarnaumba érkezve szembe találta magát a külvilág kisszerűségével. A kafarnaumi adószedők alattomos módon nem is Jézushoz intézték szavaikat, hanem Pétertől kérdezték: „A ti Mesteretek nem fizet templomadót?” A kérdés általánosabb formában is elhangozhatott: „A ti Mesteretek nem szokott templomadót fizetni?”
Jézus nem engedte, hogy ez a hétköznapi esemény kizökkentse Őt abból, ami foglalkoztatta. Hogy meg ne botránkoztassa az adószedőket, megfizette az adót, sőt nemcsak magáért, hanem Péterért is.
Bármilyen kellemetlenség, kicsinyeskedés, megpróbáltatás ér minket, sohase feledjük, hogy Isten szeretett gyermekei vagyunk, nekünk pedig minden körülmények között erről szükséges bizonyságot tennünk!