Évközi 26. hét, kedd – Lk 9,51-56
Mennyire vagyunk tisztában azzal, hogy mi a hivatásunk, illetve igyekszünk-e azt teljesíteni?
Jézus életének utolsó szakaszát Lukács evangélista úgy mutatja be, mint egyetlen hosszú utat Jeruzsálem felé.
Jézus eledele kezdettől fogva az volt, hogy teljesítse az Atya akaratát, az út végén pedig az Atya iránti teljes bizalommal elfogadja a halált. Lukács megfogalmazása szerint: „közel voltak Jézus szenvedésének és megdicsőülésének napjai”. A megdicsőülés életének egész utolsó szakaszára vonatkozott (halálára, feltámadására, mennybemenetelére, sőt a Szentlélek elküldésére, illetve a bennünk való lakására is).
A szamaritánusok azért nem fogadták be Jézust, mert Jeruzsálembe ment. Saját honfitársai, a zsidók is kitaszították maguk közül, valamint keresztre feszítették. De Jézus minden ellenállás ellenére is teljesítette az Atya akaratát. A háborgó tanítványokat pedig türelemre, valamint irgalomra szólította fel: „Nem tudjátok, hogy milyen lelkület van bennetek. Az emberfia nem azért jött, hogy az embereket elpusztítsa, hanem hogy megmentse”.
Jézust követve fordítsuk mi is minden figyelmünket a Mennyei Atya akaratára! Ennek rendeljünk alá, illetve ennek érdekében tegyünk meg mindent! Istenünk azt akarja, hogy minden ember üdvözüljön (vö. 1Tim 2,4). Konkrétan magunkra vonatkoztatva azt akarja, hogy mi is üdvözüljünk. Ennek érdekében az a legfontosabb, hogy mi befogadjuk Jézust.
Nem a tökéletesedés, nem is a szentté válás a legfőbb cél. A megszentelődés gyümölcs. A cél az örök élet (vö. Róm 6,22).
Türelmetlenséggel, veszekedéssel, erőszakkal, haraggal, ellenséges érzülettel senkit nem lehet üdvösségre segíteni. Szidással még senkit nem neveltek jobbá!
Felismertük-e, hogy az Isten egész eddigi életünkben milyen türelmes, valamint irgalmas volt hozzánk, várva azt, hogy befogadjuk Őt? Mindegyikünk üdvössége Isten irgalmán, illetve türelmén múlik. De hogyha Ő ilyen velünk szemben, akkor azt kérheti tőlünk, hogy mi is legyünk irgalmasok, valamint türelmesek másokhoz, továbbá hogy igyekezzünk elsajátítani azt a lelkületet, amely Jézus Krisztusban volt (vö. Fil 2,5)! Isten arra rendelt minket, hogy Fiának képmását öltsük magukra (vö. Róm 8,29). A mi szabad akaratunkon múlik, hogy meghiúsítjuk-e Istennek ezt a ránk vonatkozó örök tervét.
Hogyan viszonyulunk azokhoz az emberekhez, akik nem tartoznak közénk, sőt ellenségesen viselkednek velünk szemben? Kiközösítés helyett igyekszünk-e segíteni rajtuk? Ha másképpen nem tudunk segíteni, legalább imádkozzunk értük! Legyen példaképünk A Gyermek Jézusról nevezett Lisieux-i Szent Teréz, aki a lelkek üdvéért ajánlotta fel életét!
Tegyünk meg mindent a magunk, valamint embertársaink üdvösségéért! Ez az Isten akarata. Ezért éljünk! Ez a hivatásunk!