Évközi 29. hét, hétfő – Lk 12,13-21
Mindenekelőtt az Istenben akarunk-e gazdagodni?
Tudjuk-e, hogy ez mit jelent?
A mai evangélium példabeszédében szereplő gazdag ember történetében az a legmegrendítőbb, hogy nem tett semmi olyat, ami a törvénybe ütközött volna. Jézus még megfoghatóan bűnös mulasztást sem vetett a szemére (például azt, amit a próféták gyakran felróttak a gazdagoknak, hogy üzleteik kedvéért megszegték az ünnepi előírásokat, vagy hogy megcsalták, kifosztották a szegényt, stb). Ez a gazdag ember nem kiövetett el bűnt. Mégis, végzetesen elrontotta az életét, egyszerűen azzal, hogy nem arra figyelt, ami az örök élet szempontjából igazán fontos.
A gazdagodás kísértései ma is körülvesznek minket. Aki úgy érzi, hogy őt a vagyongyűjtés vágya nemigen izgatja, azt az embert sem hagyja érintetlenül az élet gazdagsága. Mai, fogyasztónak nevezett társadalmunkban soha nem látott lehetőségek, sokféle, tagadhatatlanul egészséges kíváncsiság fordít bennünket a világ felé. A szórakoztató ipar mesterségesen is gondoskodik arról, hogy érdeklődésünket ébren tartsa, étvágyunkat a képtelenségig fokozza, hogy sose lakjunk jól, hanem mindig újra éhezzünk. Mindebben látszólag nincs semmi rossz, sőt úgy gondoljuk, hogy minderre szükségünk is van ahhoz, hogy gazdag ember váljék belőlünk.
A baj ott kezdődik, ha elveszünk a sokféle mulandó, földi érték között. Mint ez a példabeszédbeli gazdag ember, akit esztelennek mondott Jézus, mert ugyan folyton dolgozott, tervezgetett, de még a vágyai is csak fogható, földi javak élvezetére irányultak. Úgy gondolta, hogy életének biztosítéka a saját kezében, a vagyonában rejlik. Ezt a tévedését a halál leplezte le.
Jézus azért jött, hogy életünk legyen, mégpedig bőségben legyen. Az élet gazdagságát azonban nem a vagyon biztosítja. Az anyagi javak csak eszközök arra, hogy általuk olyan gazdagságra tegyünk szert, amely Isten előtt is gazdagság.
Mi abban hiszünk, hogy Isten örök életet tud adni. Ennek biztosítéka Jézus halála és föltámadása. Meghalt értünk, vállalta a halált, mint engesztelést bűneinkért, majd feltámadt a megigazulásunkra. Nemcsak igazolta, hogy van feltámadás, hanem feltámadásában lett az üdvösség közvetítője. Tőle kapjuk a kegyelmet, amely megtisztít a bűntől, valamint Isten gyermekeivé tesz minket.
A világgal, valamint az emberekkel való kapcsolatainkat igazán akkor tudjuk rendezni, ha hiszünk az örök életben. Az örök életbe vetett hit nélkül életünk olyan, mint a mag csíra nélkül, vagy egy gótikus templom zárókő nélkül, pusztulásra van ítélve. Az örök életünk attól függ, hogy vannak-e igazi érdemeink, mint pl. a nagylelkűség, az önzetlen, figyelmes, jóakaró, szelíd, valamint az áldozatos szeretet, a megbocsátás, stb.
A pusztán földi vágyak kielégítése helyett az Isten- és emberszeretetben gazdagodjunk, vagyis legfőképpen az örök üdvösség elérésére törekekejünk, másokat is ebben segítsünk, valamint ennek rendeljünk alá mindent!