Advent 1. hete, szombat – Iz 30,19-26; Mt 9,35-10,1.6-8
Elfogadjuk-e Isten irgalmas szeretetét? Akarunk-e részt venni ennek a szeretetnek a továbbadásában?
Ma is érvényes lehet a társadalmunkra az, hogy Jézus: „ahogy végignézett az embereken, megesett a szíve rajtuk, mert olyanok voltak, mint a pásztor nélküli juhok: elcsigázottak és kimerültek”.
Az ószövetségi olvasmány megerősít minket abban, hogy a szenvedést, valamint a nyomorúságot nem az Úr adta. De Isten a szenvedésben is ad kenyeret, a nyomorúságban is ad vizet. Ő nem semmisíti meg az embert, bármennyire lealjasodik, hanem fenntartja romlott állapotában is. Hiszen azt akarja, hogy senki el ne vesszen, hanem megtérjen és éljen. Nem szűnik meg jóra inteni az embert. Figyelmezteti, hogy térjen vissza a helyes útra.
Isten elsősorban nem büntetéssel nevel, hanem ígéreteivel biztat. A földműves, illetve a pásztor életéből vett képek a kegyelem országának bőségét állítják elénk. Ebben reménykedhetünk. Az ilyen remény adhat igazán erőt!
Jézus azért gyógyít, illetve vigasztal, hogy bizonyítsa Isten irgalmasságát. Szolidaritást vállalt az eltévedt emberrel: „Nem azért jöttem, hogy elítéljem a világot, hanem hogy megváltsam a világot” (Jn 12,47).
Ugyanakkor Jézus még a maga korában sem gyógyított meg minden beteget, nem szüntetett meg minden nyomorúságot. Mivel pedig ezeket az ember a vétkeivel tovább szaporítja, ebben a földi életben mindig lesz baj, mindig lesz nyomorúság.
Ebből következik, hogy ránk is várnak feladatok. Isten munkásokat vár az ő aratásába. Az aratni való olyan sok, hogy soha nem tudnánk elkészülni vele. Kérjük az aratás Urát, hogy adjon nekünk erőt ehhez a munkához!
Aki elfogadja Isten irgalmasságát, valamint tévelygő útjáról megtér, az az Úr kenyeréből eszik, illetve az ő kelyhéből iszik. Sőt a küzdő embert a szenvedése a megváltás ragyogó világába emelheti. Részesedhet Krisztusnak a világot megváltó szenvedéséből (vö. Kol 1,24).
Az adventi készületünk idején erősítsük meg magunkban a reményt, azután ezt a reményt ébresszük fel a reményvesztett emberekben is! Ma Isten rajtunk keresztül akar belépni a világba, a mi közreműködésünkkel akar segíteni mindenkinek. Tegyünk tanúságot Isten irgalmasságáról azáltal, hogy másoknak közvetítjük! Vajon megesik-e a szívünk a csalódott, remény nélküli embereken?
Közreműködésünkkel mi is járuljunk hozzá ahhoz, hogy bőségesen áradhasson a kegyelem! Ennek a feltételeit Jézus születése teremtette meg, majd ez a korszak a kereszthalálával, valamint a feltámadásával vette igazi kezdetét. Amikor „elhatalmasodott a bűn, túláradt a kegyelem” (Róm 5,20).