Évközi 2. hét, szerda – Zsid 7,1-3, 15-17; Mk 3,1-6
Szívünkön viseljük-e a Krisztusban hívők egységét?
Jézus jól tudta, hogy ha szombaton gyógyít, akkor ezzel kiváltja a farizeusok, valamint az írástudók ellenszenvét, utána pedig ezt fogják vádként felhozni ellene. Számukra nem Isten törvénye volt a fontos, hanem Jézust akarták meggyilkolni. Jézus megtehette volna, hogycsupán más napokon gyógyít, de Ő mégsem ezt választotta.
A béna kezű embert azért gyógyította meg szombati napon, mert ezzel azt akarta tanítani, hogy az irgalmasság cselekedete fontosabb az Úr napjára vonatkozó törvény megtartásánál. Ugyanakkor azt is tudta, hogy ha egyetlen mozdulatot is tesz a kezével, úgy gyógyítja meg a béna kezű embert, akkor a farizeusok szerint megszegi a szombatra vonatkozó előírásokat. Ők ugyanis ezt már munkavégzésnek minősíthetik. Jézus azonban meg se mozdította a kezét. Egy ujjal sem ért a 
beteg emberhez,ezt mondta: „Nyújtsd ki a kezedet!”, erre máris meggyógyult a keze, újra tudta mozgatni a korábban béna karját. Tehát nem vádolhatták Jézust azzal, hogy szombaton munkát végzett.
Jézus a mai evangéliumban példát mutat arra is, hogy milyen magatartást szükséges tanúsítanunk ezen az ökumenikus imahéten, amelyen a keresztény egyházak képviselői mindennap együtt imádkoznak híveikkel a Krisztusban hívők egységéért.
Protestáns testvéreink nagyon fájó sebet okoznak Jézusnak, valamint nekünk is, amikor azt állítják, hogy a szentmisét, valamint az Oltáriszentség tiszteletét kárhozatos bálványimádásnak tartják.
A más felfogású keresztény testvéreinkkel való egységünk érdekében nagy bölcsességre, valamint tapintatos szeretetre van szükségünk. Ha mást nem tudunk tenni, akkor legalább kerüljük az összeütközéseket. Ugyanakkor a lényeges kérdésekben szükséges ragaszkodnunk Krisztus tanításához. Azzal is segítjük az egységet, ha irgalmas szeretettel, sőt részvéttel vagyunk irántuk.
Elsősorban saját magunk számára legyen egyértelmű, hogy vallásos életünknek lényeges, elengedhetetlen része a szentmise, vele együtt pedig az Oltáriszentség tisztelete. Szükséges tudnunk, hogy csupán ennek elfogadása árán valósulhat meg a keresztények egysége. Ezért igyekezzünk mindenki számára érthetően, meggyőzően, ugyanakkor szelíd higgadtsággal megfogalmazni érveinket.
Tegnap a szentlecke alapján mi is leszögeztük, hogy üdvösségünk biztosítéka Krisztus főpapsága. A mai szentleckében is hallhattuk, hogy Krisztus a főpap. Ebből következően Neki áll jogában meghatározni Isten tiszteletének a módját. Az utolsó vacsorán Ő mondta, hogy „Ezt tegyétek az én emlékezetemre!” (Lk 22,19; 1Kor 11,24). Miközben hálát adunk azért, hogy katolikusak vagyunk, imádkozzunk szeretettel protestáns testvéreinkért is!