Húsvét 3. vasárnapja – Lk 24,35-48.
Értékeljük-e Krisztus feltámadásának ajándékait?
Az apostolok nem voltak hiszékeny emberek. Rémületükben, majd örömükben azt sem akarták elhinni, amit láttak, illetve hallottak. Nem tudták összeegyeztetni, hogy Jézus valóban szenvedett, meghalt, aztán pedig feltámadt. Azt képzelték, hogy mindez nem a valóság.
Miután Jézus beszélt szenvedéséről, tanítványaira lehelve megadta nekik a Szentlelket. Ezzel megnyitotta szemüket, illetve a szívüket az Írások megértésére. Hitet, reményt, bizalmat, bátorságot ébresztett bennük, hogy merjenek hinni Benne, továbbá az Írásokban, amelyek Róla szóltak. Nem azt kérte tőlük, hogy kürtöljék világgá a szenzációt, hogy a halottnak hitt Jézus mégis él. Nem is annak a hirdetését kérte, hogy minden ember számára megnyílt a lehetőség a feltámadásra, valamint a boldog örök életre. Hanem azt kérte tőlük, hogy: „nevében megtérést és bűnbocsánatot kell hirdetni… minden népnek”.
Ha Jézus nem támad fel a halálból, ha nem tér vissza övéi közé, akkor legfeljebb a történtek miatti iszonyatos fájdalom, keserű, meddő bánat terhelte volna a lelkiismeretüket. Akkor nem lehetett volna hová, vagy kihez megtérni, nem lett volna kitől bocsánatot kérni. Nem lett volna mit remélni, mindennek a következménye pedig nem lehetett volna a felszabadulás, a megnyugvás.
A húsvét öröméhez nagyon szorosan hozzátartozik a késő bánat mélységes keserűségének az eloszlatása, hogy van lehetőség annak kijavítására, amit elrontottak, van lehetőség újrakezdésre a Jézussal való kapcsolatukban. Mert Akiről azt hitték, hogy elveszítették, az újra él, lehet még közös jövőjük Vele.
Nagy tanulság, hogy úgy állíthatjuk helyre egy másik személlyel a súlyosan megsértett kapcsolatot, ha mi is belátjuk ezt a sérelmet, az általunk okozott fájdalmat, majd ezért bocsánatot kérve, új alapra helyezzük a megrontott kapcsolatot. Ott lehet megtérésről, illetve megbocsájtásról beszélni, ahol nyitva áll az újrakezdés lehetőségét magában hordozó közös jövő, ahol nem zárulnak le végérvényesen a kapcsolatok.
A megtérésnek, a bűnbocsánatnak a meghirdetése, valamint annak elfogadása, a Szentlélek által a Krisztussal való élő kapcsolat hozta létre az Egyházat. Ez élteti ma is. A mai vasárnap örömhíre az, hogy a megtérés révén a feltámadt, élő Krisztussal a mi kapcsolatunk is újra kezdhető. Élő, személyes kapcsolatban lehetünk Vele.
A bűnbocsánat, valamint a megtérés nem erkölcsi tökéletesedést jelent, nem is olyan állapotot, amelyben többé nem vétkezünk. Hanem olyan szemléletváltást, amely által felismerjük mulasztásunkat, hogy elutasítottuk az Úr közeledését. A megtérés szívünk megnyitása az Úr előtt.
Tartós békénk, zavartalan örömünk egyedül a tiszta szívből fakadhat. Egész földi életünkben a Krisztussal való élő, személyes kapcsolatunkban szükséges megújulnunk, fejlődnünk, amíg el nem jutunk a színről színre való látás teljességére az örök életben.