Húsvét 3. hete, péntek – Jn 6,52-59
Mi a bizonyítéka annak, hogy amikor Jézus az ő testét az élet kenyerének mondta, ez azt is jelenti, hogy az ő feltámadott testét esszük az Oltáriszentségben?
A mai evangélium bizonyítja, hogy Jézusnak, mint az élet kenyerének a magunkhoz vétele az Oltáriszentségben azt jelenti, hogy a testét esszük, mégpedig a föltámadott testét. Érthető, hogy: „amikor… Jézus az élet kenyerének mondta önmagát, vita támadt a zsidók között: »Hogyan adhatja ez testét eledelül nekünk?«… Jézus így felelt nekik: »Bizony, bizony, mondom nektek: Ha nem eszitek az Emberfia testét, és nem isszátok az ő vérét, nem lesz élet bennetek…«”. Utána Jézus még kétszer mondja: „Az én testem… valóban étel és az én vérem valóban ital”.
Elsőre nem biztos, hogy értjük, miért szerepel külön a test, és külön a vér, továbbá hogy miért szükséges külön átváltoztatni a kenyeret Krisztus testévé, a bort pedig az ő vérévé, ahogyan Jézus az utolsó vacsorán tette. Ő azért változtatta át külön a kenyeret az ő testévé, illetve a bort az ő vérévé, mert a feláldozottság állapotában akart köztünk maradni. Ezért beszélhetünk szentmise-áldozatról, valamint ezért hívták 500 évvel ezelőtt a szentmisét bemutató papot áldozárnak.
„Amint engem az élő Atya küldött, és én az Atya által élek, úgy az is, aki engem eszik, énáltalam él”. Ez azt jelenti, hogy ugyanaz az élet van bennünk az Eucharisztia által, amelyet Jézus az Atyától kap.
Szent Ágoston beszámolt arról, hogy egyszer egy hangot hallott: „Én vagyok az erősek kenyere, egyél meg! De nem te alakítasz át engem magaddá, hanem én alakítalak át téged magammá”. Ezt úgy magyarázta, hogy a hagyományos étkezésben az ember magába építi a magához vett táplálékot, hogy az a saját lényegének részévé váljon, de Krisztussal kapcsolatban ez fordítva történik. Ő magához hasonlóvá formál át minket, hogy eggyé legyünk Vele.
Szépen és tömör rövidséggel fogalmazza ezt meg A Katolikus Egyház Katekizmusának 1391. pontja: „A szentáldozás elmélyíti egyesülésünket Krisztussal. Az Eucharisztia vételének a szentáldozásban a legfőbb gyümölcse a benső egyesülés Jézus Krisztussal”. Az 1392. pont pedig így fogalmaz: „Amit az anyagi táplálék eredményez a testi életben, azt valósítja meg a szentáldozás csodálatos módon lelki életünkben”.
A mai evangéliumban nagyon fontosak azok a mondatok, melyek szerint az élet kenyere az örök életet is táplálja bennünk: „Aki eszi az én testemet és issza az én véremet, az bennem marad és én őbenne… Aki eszi az én testemet, és issza az én véremet, annak örök élete van és én feltámasztom őt az utolsó napon… Aki ezt a kenyeret eszi, örökké él”. Így lesz számunkra Krisztus az örök élet kenyere.