Évközi 21. vasárnap. C év – Iz 66,18-21; Zsid 12,5-7, 11-13; Lk 13,22-30
Azt tartjuk-e a legfontosabbnak, hogy üdvözüljünk?
Isten mindnyájunkat boldogságra teremtett, vallásos kifejezéssel: üdvösségre. Arra a kérdésre, hogy „kevesen vannak-e, akik üdvözülnek”, Jézus az adatszerű felvilágosítás helyett cselekvési, magatartási szabályt ad: „Törekedjetek bemenni a szűk kapun”! Az üdvösséget csupán így nyerhetjük el. A számítgatás (a csüggedés vagy elbizakodás) helyett tevékenységre biztat. Bármilyen adatszerű válasz alapot jelenthetne a restség igazolására. Mert ha az derülne ki, hogy kevesen üdvözülnek, akkor azt mondhatná valaki, hogy minek igyekezzek, én úgysem reménykedhetek. Ha viszont azt mondta volna Jézus, hogy sokan 
üdvözülnek, akkor szintén megindulhatna a hamis számítgatás, hogy a sok közé majd csak becsúszok valahogy, erőfeszítés nélkül is. Az a fontos, hogy minden erőnket, figyelmünket, képességünket latba vetve úgy igyekezzünk az üdvösségre jutni, ahogyan a szűk kapun igyekeznek átjutni az emberek. Ez azonban nem lökdösődést, könyökharcot jelent, hanem komoly áldozatot vállalva egymás segítségét.
Az életre mindig szűk kapu vezet. A testi életre való születéskor is, a felnőtté válásra, a szabadságra, a több, a boldogabb életre való eljutásra is. Ebben a földi életben folyamatos újjászületéseken szükséges átmenni, Istennel, valamint az emberekkel való kapcsolatainkban egyaránt.
Egyesek úgy gondolhatják, hogy jogosultak az üdvösségre, ezért követelődznek: „Uram, nyiss nekünk ajtót”! De az ajtó zárva marad. „Ti bizonygatni kezditek. Veled ettünk és ittunk, a mi utcánkban tanítottal”. Ezzel az Úr családtagjainak tekintik magukat, de a valóságban nem az ő hozzátartozói. A szentmisén hallgatják az ő szavait, szentáldozáshoz is járulnak, imádkoznak, közben életvitelük távol áll az evangélium követelte gyakorlattól! Jézus nem ismeri őket övéinek, sőt gonosztevőknek nevezi őket, „mert éheztem, és nem adtatok ennem” stb. (Mt 25,42)
Jézusnak a szűk kapuról szóló hasonlata nem tülekedésre vagy lökdösődésre akar felszólítani, hanem éppen ellenkezőleg, komoly áldozatok vállalására, az előzékeny, szolgáló szeretetre hív. Mert „így lesznek az utolsókból elsők”. Ők foglalnak helyet Isten Országában.
Az üdvösség lényege a személyes kapcsolat Jézussal, valamint az Atyával a Szentlélek által. Aztán ebből a szeretetkapcsolatból fakadhatnak az emberek közötti szeretetkapcsolatok.
Isten a maga részéről mindent megtesz a Vele, illetve az egymással való szeretet-kapcsolatainkért. Az ő szeretetének ingyenes ajándéka már a földi életre való megszületésünk is, még inkább a meghívás az ő életében való részesedésre, az örök életre. Az örök élet nem más, mint Isten irántunk való ingyenes szeretetének elfogadása, illetve viszonzása.