Augusztus 24. Szent Bertalan apostol – Jn 1,45-51
Vágyódunk-e személyes kapcsolatra Istennel?
A mai evangéliumban szereplő Natanael nem más, mint a későbbi Bertalan apostol, egy a tizenkettő közül. Az ő személyét a keresztény hagyomány a kezdeti időktől fogva azonosította a ma ünnepelt Szent Bertalan apostollal.
Fülöp híradásából, hogy megtalálták, „akiről Mózes törvénye és a próféták szólnak, a názáreti Jézust”, és Natanael kétkedő válaszából, hogy „Jöhet-e valami jó Názáretből?”, arra következtethetünk, hogy sok zsidó honfitársához hasonlóan Natanael is várta a Messiást. Bizonyára mélyrehatóan tanulmányozta, valamint alaposan ismerte a Szentírást. Jól tudta, hogy Názáretből nem származott próféta. Ennek ellenére ez a kétely nem akadályozta meg őt abban, hogy Fülöp szavára felkeresse Jézust. 
Ezért dicsérte meg Ő, meglehetősen szokatlan módon, még mielőtt egy szót is szólt volna: „Nézzétek, ez egy igaz izraelita! Nincs benne kétszínűség”!
Natanael kérdésére, hogy Jézus honnan ismeri őt, azt a választ kapta, hogy: „Még mielőtt Fülöp hívott volna, láttalak a fügefa alatt”. Számára ez volt a jel, hogy Jézus az Isten küldötte, akit vártak. Mert rajta kívül egyedül csak az Isten tudhatta, hogy mi történt vele Fülöp érkezése előtt. Ez Natanael személyes titka maradt.
Tudjuk, hogy a „fügefa alatt” lenni kifejezés Jézus korában azt jelentette, hogy valaki a Szentírást tanulmányozta. Natanael talán éppen buzgón kutatta az írásoknak azokat a helyeit, amelyek a Messiásról szólnak. Mintha Jézus azt mondta volna neki, hogy még mielőtt eljöttél volna hozzám, már engem kerestél. És mielőtt Fülöp hívott volna, én már kerestelek, valamint hívtalak téged. Még mielőtt megszülettél volna, ismertelek. Sőt mielőtt a világ lett, én már kiválasztottalak, hogy meglásd a végső időket, melyek után vágyakoztál, hogy találkozz a Messiással.
Jó tudni, hogy Jézus minket is jobban ismer, mint mi saját magunkat. Amikor hivatásunkat keressük, akkor igyekezetünk egy világ kezdete óta tartó isteni előkészületbe ágyazódik bele! Az Úr szemmel tartja érlelődésünket, értékeli erőfeszítéseinket! Kezdettől fogva Ő hív, hogy miután mi megtettünk minden tőlünk telhetőt az ő keresésében, a megfelelő pillanatban elénk állva így szóljon: „Én vagyok az, akit te keresel”.
Petőfi találóan írja, hogy: „az embert vágyai vezérlik” (Távolból). Mindenki vágyódik a szeretetre, az értékelésre, a valakihez való tartozásra, a szabadságra, valamint az Isten után). Vágyódunk-e az Istennel való személyes kapcsolatra?
Vágyódunk-e arra, hogy ne csak halljunk, illetve olvassunk Jézusról, hanem személyesen is találkozzunk Vele? Vágyódunk-e arra, hogy Ő megmondja nekünk, hogy Isten miért teremtett, mire hív minket?
Jézus nemcsak találkozni szeretne velünk, hanem együtt akar lenni velünk (nemcsak a földi, hanem az örök életben is). Merjük rábízni életünket Istenre, aki a legnagyobbat akarja adni nekünk (Önmagát)!
Mindnyájunkra vonatkozik, amit Szent Ágoston felismert: „Magadnak teremtettél minket, Urunk, és nyugtalan a mi szívünk, amíg Benned meg nem nyugszik”!