Új képek – Teofil testvér örökfogadalma
Weboldalunk galériájában már elérhetők a Teofil testvérünk örökfogadalmán készült fényképek ITT. A fotókat Gieszer Richárd készítette.
Weboldalunk galériájában már elérhetők a Teofil testvérünk örökfogadalmán készült fényképek ITT. A fotókat Gieszer Richárd készítette.
Évközi 26. vasárnap Októberben, a rózsafüzér hónapjában minden este 5 órától közös rózsafüzér imádságot tartunk templomunkban. Jó lehetőség, hogy minél többen bekapcsolódjunk ebbe! Koncert sorozat indul kedd esténként. Az első alkalommal, okt. 1-én este 7 órától Túri Péter orgonaművészt hallhatjuk. Szent Ferenc atyánk ünnepére lelkigyakorlatos Tovább…
Évközi 25. vasárnap Szeretettel hívnak mindenkit a domonkos nővérek szept. 26. csütörtök este 7 órára Hódmezővásárhelyre, ahol Szent Mihály főangyalról tart előadást Ráhel nővér. További részletek ITT. „Jöjj Hozzám” címmel imaestet szervezünk a templomban az Eleven Tűz zenekar szolgálatával szept. 27-én, pénteken este fél 8-tól, Tovább…
Szent Ferenc atyánk ünnepére okt. 1-től három napos felkészítő beszéddel készülünk, melyeket Lukovits Milán ferences atya, a Mária Rádió műsorigazgatója tart az este 6 órakor kezdődő szentmisék keretében Szent Ferenc tranzitusát (a mennyei hazába való boldog átköltözését) október 3-án, csütörtök este a 6 órakor kezdődő szentmise keretében, ill. Tovább…
Zatykó László ferences atyánknak a Mária Rádióban is elhangzó “olvasásóra” (evangéliumi kincskeresés) című műsorából újabb elmélkedések érhetők el közvetlenül a weboldalunkról ITT.
Évközi 24. vasárnap Szent Ferenc atyánk stigmatizációjának 800. évfordulóját ünnepeljük szept. 17-én kedden. Szeretettel várunk mindenkit a reggel 7-kor és az este 6-kor kezdődő szentmisére. Egyházmegyénk első vértanú püspökének, Szent Gellértnek az ünnepét szept. 21-én, szombaton a délelőtt 10 órakor kezdődő szentmisével ünnepeljük a Székesegyházban. Tovább…
„Jöjj Hozzám” címmel imaestet szervezünk a templomban az Eleven Tűz zenekar szolgálatával szept. 27-én, pénteken este fél 8-tól, melynek keretében tanúságot tesz Novák Ádám, Teofil testvér, akiért felajánljuk ezt a virrasztást, hiszen másnap szombaton tesz örökfogadalmat templomunkban. Az imaesttel egyben egy programsorozatot is indítunk plébániánkon, Tovább…
Szent Ferenc atyánk stigmatizációjának 800. évfordulóját ünnepeljük szept. 17-én kedden. Szeretettel várunk mindenkit ferences provinciánk központi ünnepére, és szegedi közösségünk keretében tartott reggel 7-kor és az este 6-kor kezdődő szentmisére.
Autogén tréning indul EGYETEMISTÁK számára a Kilátó – Ferences mentálhigiénés és lelkigondozó szolgálat szervezésében. Várjuk azokat a hallgatókat, akik tudatosabban szeretnének készülni az egyetemi élet kihívásaira: stresszkezelés, vizsgák miatti teljesítményszorongás, elvárások, és a rájuk nehezedő feladatok mederben tartása, önismeret tekintetében. Az autogén tréning pszichológiai alapokra Tovább…
Szent Mihály főangyal kardja és szerepe az üdvösségben címmel előadás lesz Hódmezővásárhelyen a domonkos nővérek szervezésében szept. 26-án, csütörtök este 7 órától.