Évközi 4. vasárnap – 1Kor 1,26-31; Mt 5,1-12
Szerintünk mi az, ami boldoggá tud minket tud tenni?
Közhelynek számít, hogy „Minden ember boldog akar lenni”. De vajon mi ad igazi, örömet? Tamási Áron Ábel trilógiájának hőse, aki szeretetetre, elfogadásra, valamint biztonságot adó otthonra vágyik, úgy gondolja, hogy „Azért vagyunk a világon, hogy valahol otthon legyünk benne”. Kosztolányi Dezső, miután minden kényelmet nyújtó új otthora talált, döbbenten állapítja meg, hogy „nincs meg a kincs, mire vágytam, A kincs, amiért porig égtem. Itthon vagyok itt e világban. S már nem vagyok otthon az égben.” (Boldog, szomorú dal)
Szofoniás próféta szerint a szegények, valamint az alázatosak azért boldogok, mert „az Úr nevében reménykednek”. Pál apostol a korintusi híveknek azt üzeni, hogy az ő boldogságuk alapja az, hogy kiválasztottak. Jézus az Istennel való együttlétet jelöli meg a boldogság forrásául. Mivel Isten nevét nem ejthette ki (a zsidó szokások miatt), ezért helyette mindig az Isten országába való bejutást említi. Ahogy mi fogalmaztuk meg a katekizmusunk első kérdése adott válaszunkban: „Mi végett vagyunk a világon?” Azért, hogy üdvözüljünk.
A boldogság forrásainak a Jézus általi felsorolásában a boldogságok nem ok-okozati viszonyban állnak egymással. A szegények nem a nélkülözés miatt boldogok, hanem azért, mert belátják, hogy önmagukban szegények , hogy mindent Istentől kaptak. „Szegénységük” nem az anyagiak hiányát, hanem az Istenre való teljes ráhagyatkozást jelenti, a bizalom állapotát, amely nem követel magának napról napra egyre többet. A lélekben szegény tudja, hogy Isten nélkül semmije sincs, de Istennel mindene megvan, ami szükséges a valódi boldogsághoz. A nélkülözés, illetve az éhezés önmagában nem érdemszerző, ha az elszakít bennünket Istentől.
A szelíd ember nem gyenge, hanem Isten erejéből él, nem uralkodni akar, hanem szolgálni, nem leigázni másokat, hanem felemelni. Ők „öröklik” a földet, vagyis Isten ajándékaként kapják meg azt, amit mások erőszakkal próbálnak megszerezni.
Az irgalmas ember nem azt adja, amit a másik megérdemel, hanem azt, amire embertársának igazán szüksége van. Nem a bosszút keresi, hanem a megbocsátást. Aki irgalmas, az Istennel együtt cselekszik, miközben megtapasztalja azt az irgalmat, amelyre maga is rászorul. Az ilyen ember szívből megbocsát, jobban szeret békességet teremteni, mint feszültséget okozni. Szenvedve is tud szeretni, sírva is tud vigasztalni, mert szíve mélyén igazi, maradandó boldogság van, amelyet Isten szeretetének a tudata, az ő jelenléte ad neki.
Jézus nem e világi, meg nem szűnő örömöket ígér. Ugyanakkor azt mondja, hogy boldogok lehetünk már itt a földön is, ha Vele együtt vagyunk. Ő maga a jutalom, Vele együtt lenni pedig maga a boldogság. Egyedül Ő töltheti ki szívünk vágyakozását. Ezért ha boldogok szeretnénk lenni már itt a földön, akkor mindenekelőtt a Jézussal való élő kapcsolatra törekedjünk!