Évközi 4. hét, szombat – Mk 6,30-34
Tapasztaljuk-e, hogy Isten gondoskodik rólunk?
A mai evangéliumi részletben mindnyájan magunkra ismerhetünk. Ha becsületesen végezzük mindennapi munkánkat, akkor a hét végére jól elfáradunk. De éppen azért vagyunk itt a szentmisén, mert tudjuk, hogy szükségünk van arra, hogy Jézusnál megpihenjünk, hogy Őt hallgassuk, Tőle erőt kapjunk. Ő azokhoz szól, akik elfáradtak, akik saját gyöngeségük tudatában kapaszkodnak Belé, aztán pedig követik az ő tanítását.
Mindnyájan megtapasztalhatjuk, hogy Jézus törődik velünk. A mai evangélium az ő figyelmességének két jeléről számol be. Egyrészt észrevette, hogy tanítványainak pihenésre van szükségük, emellett észrevette a többi ember lelki éhségét is.
Nem tudjuk pontosan, hogy a tanítványok előzőleg hány napig vagy esetleg hány hétig voltak távol. Amikor visszatértek útjukról, és beszámoltak Mesterüknek a tevékenységükről, Jézus észrevette fáradtságukat. Ez arról tanúskodott, hogy küldetésüket nem kényelmesen, lustán vagy kényszeredetten végezték, hanem nagy lelkesedéssel, odaadással. Nem csoda, ha elfáradtak, valamint az sem, hogy szükségük volt a pihenésre. Jézus ezt a pihenést szerette volna számukra biztosítani.
Közben a nép kereste Jézust. Ők nem a tanítványok pihenését akarták megzavarni, hanem Jézust akarták hallgatni. Az emberek is fáradtak, kimerültek voltak, hiszen napokon keresztül kitartóan követték Őt. Nagyobb távolságokat is képesek voltak megtenni, hogy láthassák, hallgathassák Őt. Szinte észre sem vették, hogy nincs ennivalójuk, mivel fontosabb volt számukra az Úr tanításának lelki tápláléka.
Így vagyunk mi is. A legfontosabb erőforrásaink a mindennapi ima, valamint a vasárnapi szentmise. Ne feledjük, hogy a vasárnap megszentelésének kettős célja van! Az egyik a pihenés, a másik pedig a megerősödés az Istennel, illetve az egymással való szeretet-kapcsolatainkban.
A pusztai megkísértése alkalmával mondta Jézus: „Nemcsak kenyérrel él az ember, hanem minden tanítással is, amely az Isten szájából származik” (Mt 4,4). Ehhez azonban arra van szükség, hogy megtaláljuk, illetve magunkhoz vegyük a szentmisén az ige asztaláról azt a személyesen nekünk készített eledelt, amely táplál, erőt ad, megvilágosít, megújít, meggyógyít. Ha elhanyagoljuk Isten igéjét, akkor szeretet-kapcsolataink lanyhulni fognak, sőt elhidegülnek. Krisztus föltámadott Testének vétele viszont erőt ad az áldozatos szeretetre.
Törekedjünk jól feltöltődni a két legfontosabb erőforrásunkból (az imádságból, illetve a szentmiséből), hogy már itt a földön egyre teljesebb életet éljünk, az örök életben pedig eljuthassunk az élet teljességére!