Évközi 5. vasárnap B – Mk 1,29-39
Hogyan fogadjuk a betegséget, a szenvedést?
A mai evangéliumi részlet szerint, miután Jézus sok beteget meggyógyított, másnap hajnalban: „elment egy elhagyatott helyre, és ott imádkozott”. Amikor megtalálták, közölte a tanítványokkal, hogy Ő tovább akar menni, hogy amint mondta: „… ott is hirdessem az evangéliumot, – hiszen ezért jöttem”.
Jézus azért jött, hogy minden szavával, tettével hirdesse az üdvösségünk örömhírét (Isten szeretetének szabadító hatalmát). Isten annyira szeret minket, hogy bűneinktől megváltva örök életet akar adni nekünk.
Ahogyan Jézus az Atyával való bensőséges kapcsolatából merít erőt, fontos, hogy a mi napjainkban is legyen helye az imádságnak, amely számunkra is erőforrás. Mert Jézus azt is mondta, hogy üdvösségünk ára az ő kínszenvedése és kereszthalála.
Amikor a szenvedés értelmét (miértjét) keressük, tekintsünk Krisztusra, Aki önként, ártatlanul szenvedett! Fogadjuk el azt a tényt, hogy a világ megváltását Krisztus keresztje hozta meg! Számunkra a reménység egyetlen forrása a kereszt és a feltámadás. A feltámadás hite nélkül értelmetlen ez a szenvedéssel teli történelem, valamint a saját életünk. De amilyen mértékben részt veszünk Krisztus szenvedéseiben, olyan mértékben egészítjük ki azt a szenvedést, amelynek árán Krisztus megváltotta a világot.
II. János-Pál pápa, aki az 1981-es merénylet után egyre inkább megtapasztalta a betegségek, a szenvedések keresztjét, 1991 augusztusában Budapesten mondta: „Mindazok, akik Isten akaratát elfogadva vállalják a szenvedést, így hasznosak felebarátaik számára… Ebben az országban is sokan azért őrizték meg vagy nyerték vissza hitüket, mert beteg családtagjaik tanúságot tettek a hitükről, és az élet megpróbáltatásai elmélyítették egységüket Istennel. A beteg hívő embereket látva sokan megértették azt, hogy a hit: a lelki erő és a vigasz kimeríthetetlen forrása”. Aztán II. János Pál pápa nem sokkal később, 1992-ben elrendelte, hogy február 11., amikor a Boldogságos Szűz 1858-ban történt Lourdes-i jelenéseire emlékezünk, legyen a Betegek Világnapja.
A hittel együtt a bizalom, a remény, valamint a szeretet megerősödésére is szükségünk van!
Legyünk templommá, vagyis az imádságnak, Isten jelenlétének, valamint mások számára is az Istennel való találkozásnak a színhelyévé! Emellett a templomban áldozatokat is bemutatnak. Úgy lesz a mi testünk az Isten templomává, ha szenvedéseinket dicsőítő, engesztelő, kérő, illetve hálaadó áldozatként mutatjuk be az Atyának! Minden szenvedésünket ajánljuk fel magunk, és mások üdvösségéért, kisebb-nagyobb közösségünkért, hogy egy csöpp se vesszen kárba!