A mai perselyadományokat a Szentföldön élő keresztények javára fogjuk továbbítani.
Márc. 19-én, keddenSzent József ünnepén a reggel 7 órai szentmise a Szt. József mellékoltárnál lesz megtartva, utána pedig litániát is imádkozunk.
Jövő pénteken a du. ¼ 6-kor kezdődő keresztutat hivatásokért fogjuk végezni.
Az Egyetemi Lelkészség szervezésében Városi Keresztút lesz március 20-án, szerdán este 7-től a Dómból.
A Pasztorális Helynökség vár minden érdeklődőt 2024. március 21-én, csütörtökön 18 órakor a szegedi Katolikus Házba, ahol Váncsa Gábor egyfelvonásos monodrámáját nézhetik meg Pál védőbeszéde címmel.
A korábbi évekhez hasonlóan Virágvasárnapa szentmisék 7-kor, 10-kor és este 6 órakor lesznek. Tehát nem lesz 9-es ill. 11-es szentmise! 10 órakor barkaszenteléssel és ünnepélyes bevonulással kezdődik a szertartás a templom előtti téren. Kérjük, hogy a barkaszentelési szertartáshoz mindenki hozzon magával barkát vagy virágos ágat.
A nagyheti liturgikus rend megtalálható a faliújságon, valamint ITT.
A korábbi évekhez hasonlóan idén is szívesen fogadunk természetbeni, vagy pénzbeni adományokat a szent sír virágdíszítéséhez.
Húsvéti készületünk fontos része a szentgyónás. Kérjük, hogy a szentgyónásokat ne hagyjuk az utolsó pillanatra. Virágvasárnapig igyekezzünk elvégezni!