-
Az adventi RORÁTE SZENTMISÉK dec. 1-től reggel 6-kor kezdődnek. Utána közösen imádkozzuk a zsolozsmát, hogy ezzel is készüljünk Krisztus Urunk születésének ünnepére.
Az adventi koszorú gyertyagyújtásai pedig szombatonként du. 5-től lesznek a templom előtti téren, ill. vasárnaponként a 9 órai szentmise keretében.
További részletek ITT. -
Szeplőtelen Fogantatás ünnepére imakilenceddel készülünk. A közös imádságok nov. 30-tól 16:15-től kezdődnek.
-
Plébániánk Karitász csoportjának szervezésében tartós élelmiszereket gyűjtünk nov. 24-től dec. 7-ig. A rászorulók nevében előre is köszönjük az ételkonzervet, a cukrot, az olajat, a száraztésztát, és az ehhez hasonló felajánlásokat. A felajánlott adományokat a Szent József oltárnál lehet elhelyezni.
-
Az egyházmegyei CsaládEgyetem következő előadására dec. 3-án, szerdán 18 órakor lesz a szegedi Katolikus Házban. Az előadást Uzsalyné dr. Pécsi Rita tartja „Ünnep! Kiborulunk vagy leborulunk?” címmel.
-
A Fogyatékkal élők világnapjához kapcsolódóan dec. 7-én, jövő vasárnap a 11 órai szentmisét értük és velük együtt ajánljuk fel. További részletek ITT.
- Adventi naptár – segítség, ötletek az advent tartalmas lelki készületéhez ITT.
