Évközi 1. hét, csütörtök – 1Sám 4,1-11; Mk 1,40-45
Milyen erős a meggyőződésünk arról, hogy az Isten szeret minket?
Sokszor merülhetnek föl kételyek Isten szeretetét illetően, különösen azokban, akik sok szenvedéssel járó betegségben gyötrődnek, vagy más nehéz helyzetbe jutottak, emellett úgy tűnik, hogy egyhamar nincs gyógyulás, vagy nincs megoldás. Mintha nem is akarna segíteni az Isten.
A mai evangéliumi részletben a leprással kapcsolatban azt olvashatjuk, hogy: „Jézusnak megesett rajta a szíve”. A szó szerinti fordítás szerint Jézus fölindult. Ismerjük azt a kifejezését is, hogy: „Sajnálom a népet” (Mt 15,32). Összegezve, Jézust megindította az emberek nyomorúsága.
A Törvény szerint az embereknek nem volt szabad érintkeznie a leprással, nehogy tisztátalanná legyenek. Jézus azonban nem félt ettől. Ő megérintette a leprást, így gyógyította meg.
Jézus látja a mi betegségeinket. A mi elesettségeink nem akadályozzák meg Őt abban, hogy továbbra is szeressen minket. Feltétel nélkül szereti az embert. Sőt, Ő saját szavai szerint azért jött, hogy meggyógyítson minket. „Nem az egészségeseknek kell az orvos…” (Mk 2,17).
Az egészség Isten ajándéka, Jézus részéről pedig az egészség visszaadása jel, amely Isten szeretetére mutat rá. De mégsem azért jött, hogy a világ ezernyi baját egyenként meggyógyítsa. Jézus elmerülhetne a betegek gyógyításában, de akkor a földi várakozásokat betöltő jótettei egykettőre elveszítenék Istenre utaló jellegüket, nem volnának jelek többé.
Szent Pál, aki tövist kapott a testébe (vö. 2Kor 12,7), valamint kérte, hogy Isten vegye el azt, mert így jobban tudja magát az igehirdetésnek szentelni, azt a választ kapta, hogy: „elég neked az én kegyelmem” (2Kor 12,9).
Jézus világosan látja a legfontosabbat (Ő azért jött, hogy örömhírt hirdessen). Az örömhír pedig az, hogy Isten irgalmas szeretettel szeret minket, és örök életet ad. Ennél nem akar kevesebbet adni.
Jézus elsősorban Istennel tartozik az embereknek, az égboltot akarja fejünk fölé nyitni. Az eget akarta nekünk adni, amely nemcsak kielégíti az emberi szív vágyakozását, hanem ki is tágítja: „Szem nem látta, fül nem hallotta, emberi szív föl nem fogta, amit Isten azoknak készített, akik őt szeretik” (1Kor 2,9).
Legyünk meggyőződve Istennek irántunk való rendíthetetlen szeretetéről, aztán viszonozzuk azt! Ennek egyik legszebb jele, ha kérjük (illetve engedjük), hogy meggyógyítson minket. Tegyünk meg mindent a gyógyulásunk érdekében! Kérjünk leleményességet saját magunk, valamint orvosaink, továbbá környezetünk számára! Legfőképpen pedig türelmet, bizalmat, szeretetet Isten, és egymás iránt! Fogadjunk el mindent úgy, mint az ő szeretetének jelét! Legfőképpen pedig szeressük az Istent, mert: „akik Istent szeretik, azoknak minden javukra válik” (Róm 8,28).