Évközi 1. hét, hétfő – Mk 1,14-20
Mennyire teljes, illetve tartós bennünk az öröm?
A mai nappal az egyházi évben megkezdődik az évközi idő. A hétköznapokon az evangéliumi részeket Márk evangéliumából vesszük, amelyik a legrövidebb, a legtragikusabb. Ő Péter apostol igehirdetését jegyezte le.
Márk az evangéliuma első 13 versében sok mindenről beszámol, mielőtt Jézus első mondatait leírja. Ismerteti Keresztelő János működését, akinek a feladata az volt, hogy a bűnbánat hirdetésével bejelentse a messiási idő kezdetét. Idézi Izajás prófétát, majd Keresztelő Jánostól azt, hogy a Messiás majd Szentlélekkel fog keresztelni (vö. Mk 1,8).
Aztán beszámol Jézus megkeresztelkedéséről. Ezt követően tudósít arról, hogy a Lélek kivitte Őt a pusztába, ahol megkísértette a Sátán (vö. Mk 1,12-13). Csupán ezek után írja le a mai evangéliumi részlet első mondatát, hogy: „Miután Keresztelő Jánost elfogták, Jézus Galileába ment, és hirdette az Isten (országáról szóló) evangéliumot”.
A mai evangéliumi részben olvashatjuk, hogy Jézus folytatta János igehirdetését. Megfogalmazza tanításának a lényegét, hogy: „Betelt az idő, közel van az Isten országa. Térjetek meg, és higgyetek az evangéliumban”. Második mondatának a második fele: „higgyetek az evangéliumban”, magyarázza a mondat első felét: „Térjetek meg”. Időben az első nem az erkölcsi megtérés. Mert a régivel való szakítás, valamint az új élet alapja az örömhír befogadása.
Nehezünkre esik befogadni az örömhírt, mert áldozatot kíván tőlünk. Belső ellenállásunkat Isten segítségével tudjuk legyőzni. Ennek a megtapasztalása már maga is öröm. Isten személyes megtapasztalásának élménye nélkül nincs elegendő motivációnk! A megtérés, mint minden más vallásos cselekedet, azzal a vággyal kezdődik, hogy akarunk megtérni. Ehhez szükség van Isten kegyelmére, valamint az ő irgalmas szeretetébe vetett bizalomra.
Isten kezdettől fogva keresi az emberrel a kapcsolatot. Végre Jézusban elérkezett számunkra az Atya teljes üzenete, irgalma, valamint minden kegyelme. Jézus, aki az Isten Igéje, az Isten kimondott Szava, Ő az utolsó küldött, akiben Isten kimondta az utolsó szót, amit mondani akart nekünk. Azóta a világ végéig várja a választ, ami után folytatódhat az igazi dialógus, szemtől szemben, egy asztalnál ülve a mennyei dicsőségben.
Isten nem néma. Mi vagyunk a süketek. Nem figyelünk oda, nem halljuk meg, amit mond, ezért válaszolni sem tudunk. Pedig a dialógushoz mindkét félre szükség van.
Legelső feladatunk tehát az, hogy meghalljuk, illetve befogadjuk az örömhírt. Aztán hagyjuk, hogy az visszhangozzék a bensőnkben! Majd keressük a megfelelő választ! A többit a Szentlélek elvégzi bennünk.