Évközi 1. hét, hétfő – Mk 1,14-20
Mennyire teljes, illetve tartós bennünk az öröm?
A mai nappal az egyházi évben megkezdődik az évközi idő. A hétköznapokon az evangéliumi részeket Márk evangéliumából vesszük. Ő Péter apostol igehirdetését jegyezte le.
Evangéliuma első 13 versében sok mindenről beszámol, mielőtt Jézus első mondatait leírja. Ismerteti Keresztelő János működését, akinek a feladata az volt, hogy a bűnbánat hirdetésével bejelentse a messiási idő kezdetét. Idézi Izajás prófétát, majd Keresztelő Jánostól azt, hogy a Messiás majd Szentlélekkel fog keresztelni (vö. Mk 1,8).
Aztán beszámol Jézus megkeresztelkedéséről. Ezt követően tudósít arról, hogy a Lélek kivitte Őt a pusztába, ahol megkísértette a Sátán (vö. Mk 1,12-13). Majd ezek után írja le a mai evangéliumi részlet első mondatát, hogy: „Miután Keresztelő Jánost elfogták, Jézus Galileába ment, és hirdette az Isten (országáról szóló) evangéliumot”.
A mai evangéliumi részben olvashatjuk, hogy Jézus folytatta János igehirdetését. Megfogalmazza tanításának a lényegét, hogy: „Betelt az idő, közel van az Isten országa. Térjetek meg, és higgyetek az evangéliumban”. Második mondatának a második fele magyarázza a mondat elő felét. Időben az első nem az erkölcsi megtérés. Mert a régivel való szakítás, valamint az új élet alapja az örömhír befogadása.
Az áteredő bűn miatt nehezünkre esik befogadni az örömhírt, mert áldozatot kíván tőlünk. Belső ellenállásunkat Isten segítségével tudjuk legyőzni. Ennek a megtapasztalása már maga is öröm. Isten személyes megtapasztalásának élménye nélkül nincs elegendő motivációnk! A megtérés (mint minden más vallásos cselekedet) azzal a vággyal kezdődik, hogy akarunk megtérni. Ehhez szükség van Isten kegyelmére, valamint az ő irgalmas szeretetébe vetett bizalomra.
Ő kezdettől fogva keresi az emberrel a kapcsolatot. Végre Jézusban elérkezett számunkra az Atya teljes üzenete, irgalma, valamint minden kegyelme. Jézus, aki az Isten Igéje, az Isten kimondott Szava, Ő az utolsó küldött, akiben Isten kimondta az utolsó szót, amit mondani akart nekünk. Azóta a világ végéig várja a választ, ami után folytatódhat az igazi dialógus, szemtől szemben, egy asztalnál ülve a mennyei dicsőségben.
Isten nem néma. Mi vagyunk a süketek. Nem figyelünk oda, nem halljuk meg, amit mond, ezért válaszolni sem tudunk. Pedig a dialógushoz mindkettőre szükség van.
Legelső feladatunk tehát az, hogy meghalljuk, illetve befogadjuk az örömhírt. Aztán hagyjuk, hogy az visszhangozzék a bensőnkben. Majd keressük a megfelelő választ! A többit a Szentlélek elvégzi bennünk.