Évközi 1. hét, hétfő – Mk 1, 14-20
Mennyire teljes, illetve tartós bennünk az öröm?
A mai nappal az egyházi évben megkezdődik az évközi idő. A hétköznapokon az evangéliumi részeket Márk evangéliumából vesszük.
Márk evangélista Péter apostol igehirdetését jegyezte le. Evangéliumának első 13 versében sok mindenről beszámol, mielőtt Jézus első mondatait leírja.
Ismerteti Keresztelő János működését, akinek a feladata az volt, hogy a bűnbánat hirdetésével bejelentse a messiási idő kezdetét. Idézi Izajás prófétát, majd Keresztelő Jánostól azt is, hogy a Messiás majd Szentlélekkel fog keresztelni (vö. Mk 1,8).
Aztán részletesen beszámol Jézus megkeresztelkedéséről. Ezt követően tudósít arról, hogy a Lélek kivitte Őt a pusztába, ahol megkísértette a Sátán (vö. Mk 1,12-13). Csak ezek után írja le a mai evangéliumi részlet első mondatát, hogy: „Miután Keresztelő Jánost elfogták, Jézus Galileába ment, és hirdette az Isten (országáról szóló) evangéliumot”.
A mai evangéliumi részben olvashatjuk, hogy Jézus folytatta János igehirdetését. Megfogalmazza tanításának a lényegét, hogy: „Betelt az idő, közel van az Isten országa. Térjetek meg, és higgyetek az evangéliumban”. Második mondatának a második fele magyarázza a mondat elő felét. Mert az első nem az erkölcsi megtérés. A régivel való szakítás, valamint az új élet alapja az örömhír befogadása.
Az áteredő bűn miatt nehezünkre esik befogadni az örömhírt, mert áldozatot követel tőlünk. Belső ellenállásunkat Isten segítségével tudjuk legyőzni. Ennek a megtapasztalása már maga is öröm. Isten személyes megtapasztalásának élménye nélkül nincs elegendő motiváció! A megtérés (mint minden más vallásos cselekedet) azzal a vággyal kezdődik, hogy akarunk megtérni. Kérjük ehhez a kegyelmet, azután pedig bízzunk Isten irgalmas szeretetében!
Ő nem egy közömbös, néma, süket Isten, hanem kezdettől fogva keresi az emberrel a kapcsolatot. Végre Jézusban elérkezett számunkra az Atya teljes üzenete, irgalma, valamint minden kegyelme. Jézus, aki az Isten Igéje, az Isten kimondott Szava, Ő az utolsó küldött, akiben Isten kimondta az utolsó szót, amit mondani akart nekünk. Azóta a világ végéig várja a választ, ami után folytatódhat az igazi dialógus, szemtől szemben, egy asztalnál ülve a mennyei dicsőségben.
Korunk embere azt gondolhatja, hogy az Isten néma. Pedig csak mi vagyunk a süketek. Nem figyelünk oda, nem halljuk meg, amit mond, ezért válaszolni sem tudunk. Pedig a dialógushoz mindez szükséges.
Legelső feladatunk tehát, hogy meghalljuk, illetve befogadjuk az örömhírt. Utána hagyjuk, hogy az visszhangozzék a bensőnkben. Azután keressük a megfelelő választ! A többit pedig a Szentlélek elvégzi bennünk.