Január 08. – 1Jn 4,7-10; Mk 6,34-44
Milyen karácsonyi ajándékot kértünk Istentől, illetve mi mit adtunk Neki?
Azt gondolhatjuk, hogy egymást szeretni nem olyan nehéz feladat, mint az ellenséget. Pedig valójában az ellenségszeretet a könnyebb, mert ez egyoldalú. Az ellenségünk ugyanis mindig rosszat akar, valamint ha tud, akkor rosszat tesz nekünk.
A testvéri szeretethez viszont legalább két személy szükséges. Ezen kívül állandóan egymáshoz való alkalmazkodásra, figyelmességre, tapintatra, szelídségre van szükség. Szüksége vigyáznunk arra, hogy ne legyünk erőszakosak, illetve csupán azt adjuk, amit a másik el akar, vagy el tud fogadni. Ugyanakkor legyünk elégedettek, hálásak azért, amit a másik tud, illetve képes adni nekünk. Közben mindig vigyázzunk arra is, hogy amit adunk vagy elfogadunk, az kölcsönösen mindkettőnk üdvösségét is szolgálja! Ezen kívül szükség van szüntelen megtérésre, újra kezdésre is, bele nem fáradva.
Az ilyen szeretetnek a segítője, éltetője az Isten. Ő szeret bennünket, mint teremtményeit, úgy, illetve annyira, hogy áldozatul adta értünk a Fiát. Vagyis nem azért szeret, mert jók vagyunk, hanem arra hív, hogy igyekezzünk olyan jók lenni, mint amilyen Ő hozzánk. Ahhoz is Ő adja a képességet, hogy viszontszeressük Őt. Ezt pedig úgy valósíthatjuk meg, hogy az ő szeretetével szeretjük embertársainkat.
A kenyérszaporítás Jézus műve volt. Az egésznek Ő volt a kezdeményezője, de nem tette a tanítványok közreműködése nélkül. Márk a kenyérszaporítás eseményébe beleszőtte a tanítványoknak adott felhívását is: „Ti adjatok nekik enni!” Aztán maga Jézus sietett a segítségükre.
Nekünk az a hivatásunk, hogy az Istentől kapott szeretetet tovább adjuk. Ez a méltó válasz Isten szeretetére. A tizenkét kosár maradék pedig azt jelzi, hogy a tanítványok keze nem lesz soha üres a táplálék osztogatásában.
Sohase legyen üres a kezünk! Törekedjünk mindig a legértékesebb ajándékot adni Istennek, valamint egymásnak!
A napkeleti bölcsek példáját követve a hűséges hit aranyát, a rendíthetetlen remény tömjénjét, valamint az önfeláldozó, áldozatos szeretet mirháját adjuk az Istennek! De még ebben az ajándékozásban is maga az Isten jön a segítségünkre. Hiszen ezek isteni erények, Istentől kapjuk őket ajándékba.
Kérjük Istent, segítsen meg minket, hogy a Tőle kapott ajándékokkal mindig meg tudjuk ajándékozni Őt, valamint embertársainkat. Méghozzá úgy, hogy egymás hitén kölcsönösen megvigasztalódjunk, erősítsük egymásban a reményt, illetve ne csupán elfogadjuk Isten szeretetét, hanem adjuk is tovább! Tanuljuk meg azt, hogy a szeretet nemcsak adás, hanem elfogadás is! A megtestesülésben az Isten is elfogadott minket. Ehhez hasonlóan, a másokat elfogadó, türelmes, irgalmas szeretettel viszonozzuk Isten nekünk adott végtelen nagy ajándékát, irántunk való szeretetét!