Évközi 15. hét, szerda – Mt 11,25-27
Hálásak vagyunk-e azért, hogy Isten feltárta nekünk legszemélyesebb titkait?
A mai evangéliumban Jézus az Istent dicsőítő magasztalással fejezi be tanítását. Elragadtatott csodálattal dicséri, hogy a Mennyei Atya, mint az „ég és föld Ura” úgy határozott, hogy nem az okosaknak, valamit a bölcseknek nyilatkoztatja ki isteni életének legszemélyesebb, legbensőbb titkait, hanem a „kicsinyeknek”. Jézus ebben az Atya jóságának, illetve szeretetének megnyilatkozását látja, mint ahogyan mi is ezért magasztaljuk Istent minden szentgyónás után.
Jézus tovább folytatja a magasztalást, amikor feltárja az Atyával való kapcsolatát, amely már a Fiú részéről történő kinyilatkoztatás. Ebből az a legfontosabb, hogy az Atya mindent átadott Jézusnak (semmit sem tartott vissza magának). Az Atya az örök szülésben egész lényegét átadta a Fiúnak. Ezért a Fiú Vele együtt ugyanolyan örökkévaló, mindenható, mindentudó, mint az Atya.
Az Atya, illetve a Fiú egylényegűségéből következik egymás kölcsönös, valamint kizárólagos ismerete. Mivel a Fiú éppúgy a végtelen isteni lényeget birtokolja, mint az Atya, ezért más teremtménynek nem lehet róluk igazi ismerete.
Egymás kizárólagos, illetve kölcsönös ismeretéből további két tény is következik. Az egyik, hogy „nem ismeri a Fiút senki más, csak az Atya” (vagyis hogy Jézus Krisztusban a Fiú emberré lett). A másik, hogy: „az Atyát sem ismeri más, csak a Fiú, és akinek a Fiú ki akarja nyilatkoztatni”.
Nyilvános működésének a végén mondta Jézus, hogy Ő azért jött, hogy az embereknek kinyilatkoztassa az Atya nevét (vö. Jn 17,6). Mi azáltal leszünk az Atya fogadott gyermekei, hogy Ő feltárja nekünk legbensőbb életét, amelyet mi befogadunk. A Fiú ezt a küldetését teljesítette: „Megismertettem velük nevedet” (Jn 17,26).
A Szentháromság elképzelhetetlenül nagy ajándéka, hogy az Atyát, valamint a Fiút mi is megismerhetjük a kinyilatkoztatásból (és kizárólag ebből). Csodálkozhatunk azon, hogy a Teremtő Isten jóságából a teremtmény megismerheti Istent, „Akit a bölcs lángesze fel nem ér, csak titkon érző lelke óhajtva sejt”, ahogy Berzsenyi Dániel írta a Fohászkodás c. versében. Ehhez gyermeki lelkületre, egyszerűségre, illetve bizalomra van szükség. Továbbá arra is szükség van, hogy egyre jobban megismerjük az ő egyszülött Fiát, Aki értünk emberré lett.
A Jézus által adott kinyilatkoztatás bevon minket az Atya, valamint a Fiú személyes kapcsolatába. Ez pedig nem más, mint az örök színe-látás elővételezése. Jézus mondta: „Az az örök élet, hogy ismerjenek téged, az egyedüli igaz Istent és akit küldtél, Jézus Krisztust” (Jn 17,3). Ez nem csupán az Isten gondolatainak, hanem az ő lényének a teljes megismerését is magában foglalja.
Jézussal együtt mi is magasztaljuk az Atyát azért, mert Neki úgy tetszett, hogy a kicsinyeknek nyilatkoztatja ki az ő titkait! Legyünk hálásak, hogy mi lehetünk ezek a kicsinyek! Ezen kívül még azért is magasztaljuk az Atyát, hogy egyszülött Fiát nekünk adta! Magasztalás jár a Fiúnak is, mert szeretettel vállalta, valamint teljesítette küldetését!