Évközi 13. hét, csütörtök – Mt 9,1-8
Tudjuk-e, hogy mi lehet az ember igazi örömének a forrása?
Jézus küldetése szempontjából a mai evangéliumi részlet csodája különleges jelentőségű. Nemcsak azt igazolta, hogy Jézusnak hatalma van a természet erői felett, valamint meg tudja gyógyítani a testi betegségeket, hanem azt is, hogy az ember végső gyengeségét is orvosolni tudja, helyre tudja állítani az Istennel való kapcsolatot.
Béna embert vittek Jézus elé, hogy meggyógyítsa. Abban a tudatban vitték őt Jézus elé, hogy a beteg bénasága valamilyen bűnnek a következménye, Jézus pedig tud rajta segíteni. Jézus látta azok hitét, akik a beteget odahozták. Ebben bizonyára a beteg hite is benne volt. A hit viszont magában foglalja a bűnbánatot. Mindenki nagyon jól értette, amit Jézus mondott: „Bízzál, fiam! Bocsánatot nyernek bűneid!”
Az írástudók is nagyon jól értették, hogy Jézus mit akart ezzel a csodával mondani. A megváltás lényege a bűn fölötti győzelem. Ha Jézus a bűnt is eltörli, akkor a megváltás teljességét hozta. De azt is tudták, hogy ezt csak Isten teheti meg, és éppen ezt nem tudták elfogadni: hogy Jézus Istennel tette egyenlővé magát.
Jézus, aki ismeri az ember nyomorúságait, egy még mélyebb bénaságból akar mindnyájunkat kiemelni. Olyan rabságból, amelynek gyakran mi magunk sem vagyunk tudatában: a bűn nyomorúságából. Minden csodás gyógyulást fölülmúl a bűnök bocsánata.
Márk evangéliuma szerint Jézus nyilvános működésének első szavai, amikor lejött a kísértés hegyéről, és először szólt az emberekhez, ezek voltak: „Beteljesedett az idő, és már közel van az Isten országa. Tartsatok bűnbánatot, és higgyetek az evangéliumban!”(Mk 1,15)
Jézus azt mondta: „Közel van” az Isten országa. Ugyanakkor már elérkezett, mert benne köztünk van. És mi a feltétele annak, hogy bennünk is jelen legyen? A bűnök bocsánata, amely Jézus kereszthalála és föltámadása után valósulhatott meg, amikor feltámadása utáni első ajándékként megadta a Szentlelket az apostoloknak a bűnök bocsánatára. Ha Jézus hittel találkozik, ma is megbocsátja a bűnöket, valamint megadja a legnagyobbat is, az Isten országát.
Örömünknek az oka, hogy a miénk lehet a világ legnagyobb kincse, az Isten. Aki ezt nem értékeli, abban nem lehet teljes az öröm. Az ilyen ember másutt keresi az örömöket, a boldogságot, önmaga, illetve mások hibáival bíbelődik, kicsinyesen irigykedik, stb.
Higgyünk abban, hogy az Isten halálosan szeret minket, valamint hogy Ő képessé tud tenni minket arra, hogy mi is így tudjuk Őt viszontszeretni! Csak ez ad igazi boldogságot!