Június 24. Keresztelő Szent János születése Iz 49,1-6; Lk 1,57-66,80
Igyekszünk-e teljesíteni azt a küldetésünket, hogy utat készítsünk az emberek számára Jézushoz?
A szentmise fő könyörgésében a „lelki örömök” ajándékát kérjük, az evangéliumban pedig azt olvassuk, hogy Keresztelő János születése miatt mindenki örül. Ennek az örömnek az alapja, illetve oka elsősorban Isten irgalmas szeretetének a megtapasztalása. A mi örömünknek is ez az egyik oka, amelyet a bűneinktől való megszabadulás nyomán érzünk.
Örömünk másik oka az Istentől kapott küldetésünk tudata, amely egyben kimeríthetetlen erőforrás. Egész életünk folyamán mindennapi feladatunk, hogy Istennek az életünkre vonatkozó akaratát keressük, valamint teljesítsük. Amikor a Miatyánkban mindennap imádkozzuk, hogy: „legyen meg a te akaratod”, akkor konkrétan, valamint személyesen azt kérjük, hogy ez a mi életünkben is valósuljon meg. Ez úgy történik, hogy mindennap egyre jobban megismerjük, azután teljesítjük a hivatásunkat, az ebből eredő feladatainkat.
Jézus Krisztusra szükséges rátalálnunk, aki nem azt kérdi tőlünk, hogy kinek tartjuk magunkat, hanem hogy kinek tartjuk Őt? Ha jó választ adunk, akkor megtudjuk, hogy Ő kinek tart minket, milyen nevet ad nekünk. Ezt követi az Úr második kérdése, hogy szeretjük-e Őt? A Vele való egység csak akkor jön létre, ha Őt mindenek fölött szeretjük. Ha hivatásunkban/küldetésünkben krízis jelentkezik, az sohasem a hivatásunk válsága, hanem a Jézus iránti szeretetünké. Azt jelzi, hogy már nem szeretjük Jézust mindenek fölött, hanem valamit vagy valakit elébe helyeztünk. Tehát ilyenkor nem a hivatásunkkal van a baj, hanem a szeretetünkkel, vagyis végső soron az életünkkel.
Keresztelő János feladata a Megváltóval való találkozás előkészítése volt. Ezért hirdette ennek előfeltételét, a bűnbánatot. Nekünk is ezzel szükséges kezdenünk. Nem úgy, hogy mások számára hirdetjük a megtérés szükségességét, hanem úgy, hogy mi magunk adunk erre példát. Ha szükséges, akkor mi változtassunk helytelen életvitelünkön, azonnali, akár gyökeres fordulattal! Nem másokat hibáztassunk, valamint ne gondoljuk, hogy ráérünk holnap megtérni!
Visszatekintve az életünkre, nézzünk szembe azzal, hogy mennyire teljesítettük küldetésünket! Tudjuk-e, hogy mit jelent a lelki élet, illetve a keresztény élet. A lelki élet a Szentlélek vezetése szerinti életet jelenti. A keresztény élet pedig azt jelenti, hogy: „Krisztus él bennem”. (Gal 2,20). Ha ilyen az életünk, akkor embertársaink számára is utat tudunk készíteni Krisztushoz.
Nem véletlenül születtünk magyarnak, éppen ebben a korszakban! Sopánkodás, valamint hervasztás helyett (egymás iránti felelősségünk tudatában) igyekezzünk teljesíteni Istentől kapott küldetésünket, egyénileg, valamint közösségileg is, hogy ennek nyomán eltölthessen mindnyájunkat az erős hit, a bizakodó remény, valamint Isten szeretetének az öröme!