Nagyböjt 2. vasárnapja – Mt 17,1-9
Hogyan igyekszünk teljesíteni nagyböjti elhatározásainkat?
A nagyböjti időszakban Jézusssal együtt, Őt követve készülünk az ő szenvedésének, halálának, feltámadásának ünneplésére, emellett az Istennel való szövetségünk, keresztény életünket megújítására.
Kereszténynek lenni azt jelenti, hogy válaszolunk Isten kiválasztására, valamint meghívására. Egész keresztény életünk Jézus követése. Ez nem pusztán a keresztény igazságok értelmi elfogadását jelenti, hanem a Jézus iránti bizalmunkat, valamint szeretetünket, a mellette való döntésünket is magában foglalja.
A mai vasárnapon Jézus a három tanítvánnyal együtt, akik majd Jézus halálfélelmének is tanúi lesznek az Olajfák hegyén, minket is fel akar vezetni egy magas hegyre, hogy vele legyünk. A hegy a Bibliában mindig az Istennel való találkozás színhelye. A színeváltozás hegyén a jelenet csúcspontjaként újra elhangzik az Atya szava, amit Jézus megkeresztelkedésekor mondott, hogy „ez az én szeretett Fiam, akiben kedvem telik”.
Amikor a Nagyböjt folyamán mi is elvonulunk az Istennel való találkozás helyére (a mi esetünkben a templomba, ahol a mi megkeresztelkedésünkre emlékezünk), emlékezzünk az Atya szavára, amit a minket megkeresztel pap mondott, hogy mi is Isten gyermeke lettünk. Keresztény mivoltunk lényege az, hogy közösségben legyünk Jézussal! Keresztény életünk története abból áll, hogy mindig felfedezzük Jézus valamelyik arcát, amelyikre éppen szükségünk van. Szenvedő arcát, ha szenvedünk, irgalmas arcát, ha a bűn terhe kínoz, dicsőséges arcát, ha úgy érezzük, hogy elhalványult bennünk a boldog örök élet reménye. Ezek után pedig Jézus a tanítványaival együtt visszavezet minket a völgybe, a mindennapi életbe.
Hitünket a mindennapok ügyes-bajos tevékenységei között éljük. Miután meghallgattuk, megértettük, valamint elfogadtuk Jézus tanítását, határozzuk el, hogy tanítását magunkra alkalmazzuk, vagyis szerinte élünk. „Aki szeret engem, az megtartja tanításomat.” (Jn 14,23)
Konkrétan döntsük el, hogy mire fogunk jobban vigyázni, több figyelmet fordítani, mit fogunk kerülni, másképpen csinálni, mivel fogunk szakítani. Jézus mindenki szeretetére hív minket (még ellenségeink szeretetére is, akik nem tudják, mit cselekszenek), feltétel nélküli megbocsátásra, nagylelkűségre, az egymással való kapcsolatainkban is hűséges, türelmes, áldozatos szeretetre.
Életünk nem a véletlen műve, hanem Isten vezet bennünket. Valamiképpen előkészíti az utat életünk következő eseményeire, amint Jézus a tanítványokat is előkészítette saját szenvedésének elfogadására.
Itt a földön számunkra is ácsolják a kereszteket. Nem is egyetlen egyet, hanem életünk minden áldott napjára talán többet is. Jézus tanítványaiként úgy kövessük Őt, hogy vállaljuk minden nap a szenvedést azzal a szilárd hittel, hogy a mi megpróbáltatásaink beépülnek Isten ránk vonatkozó láthatatlan, de szeretettel átszőtt tervébe.