Nagyböjt 4. (az öröm, „Laetare!”) vasárnapja – Jn 9,1-41
„Lélekben és igazságban” imádjuk-e az Istent?
A nagyböjt folyamán Jézus arra hív minket, hogy a Szentlélek vezetésével Vele együtt készüljünk az ő üdvözítő szenvedésének, kereszthalálának, valamint az ő feltámadásának ünneplésére. A harmadik vasárnapon tudtunkra adta, hogy az igazi imádók „lélekben és igazságban imádják az Atyát. Mert az Atya ilyen imádókat akar” (Jn 4,23).
A mai evangéliumban Jézus egy születésétől fogva vak embert tett látóvá, nem csupán fizikai, hanem lelki értelemben is. A Jézussal való találkozás, Jézus érintése átformálta az életét. Ez azért valósulhatott meg, mert hitte, hogy Jézus az Emberfia, vagyis a Messiás. Nagyböjt első vasárnapja óta mi már azt is hisszük, hogy Ő az Atya szeretett Fia, az Isten Báránya, aki elveszi a bűneinket.
Erre a hitünkre úgy vigyázzunk, mint a szemünk fényére! Sajnos, látásunk elhomályosulhat. Akik a kákán is csomót keresve mások gyarlóságait fürkészik, magukat pedig hibátlanoknak tartják, mint a mai evangélium több szereplője, azok vakok. Még a tanítványok is azt kérdezték Jézustól, amikor meglátták a vakon született fiút, hogy „ki vétkezett, ez vagy a szülei…?” A farizeusok azt állították róla, hogy mindenestül vétekben született. Sőt, Jézus is az, mert „Bűnös ember hogyan tudna ilyen csodákat tenni?”
A farizeusok azt is megkérdezték Jézustól: „Csak nem vagyunk mi is vakok?” Jézus megfelelt nekik: „ti azt mondjátok, hogy láttok, ezért megmarad bűnötök”.
Isten arra teremtett minket, hogy lássunk. De csupán Krisztus világossága, a Benne való hit tesz képessé minket arra, hogy meglássuk életünk összefüggéseit, valamint igazi távlatait. A nagyböjt nem a bűntudatunk növelésének, hanem a bűnbánattartásnak az ideje. János evangélista szerint az önelégültség az igazi bűn. Krisztus világossága nélkül az élet sötét éjszakája vesz körül minket, amikor nem tudjuk, hogy mi az értelme életünknek. Amikor a hit nélküli ember belátja életének teljes értelmetlenségét, számára az a legnagyobb, legfontosabb felismerés. De ez csupán az első lépés. A következő az, amikor a vak ember kész megengedni azt is, hogy Jézus meggyógyítsa.
Jézus ma is köztünk jár csodatevő hatalmával. Meg akar gyógyítani minket a vakságunkból. De ezt csupán akkor tudja megtenni, ha nem a mások botlásaival foglalkozunk, hanem a magunkéval. Kérjük Istent, hogy teremtsen bennünk tiszta szívet! Hibáink beismerése indíthat el minket azon az úton, amelyen az irgalomban gazdag Istennel találkozhatunk. Így megtapasztalhatjuk magunkban Isten gyógyító erejét, megszabadulhatunk lelki vakságunktól, valamint tudunk örülni mások örömeinek is!
Csupán a tiszta szívű ember tud örvendezni igazán. Ha megbánással meghajlunk Isten előtt, akkor Ő irgalmas szeretettel felemel minket. Így kerülhetünk Vele személyes kapcsolatba. Akkor megismerjük azt az örök szeretetet, amellyel Isten szeret minket, saját életünk történetével együtt. Higgyünk Benne! Abban is, hogy Ő is hisz bennünk, valamint abban, hogy új életet kezdhetünk.