Nagyböjt 5. hete, péntek – Jer 20,10-13; Jn 10,31-42
Miről lehet tudni, hogy Krisztus él bennünk?
A mai evangéliumban Jézus a jótetteire hivatkozik, hogy bizonyítsa hitelességét: „Ha nem cselekszem Atyám tetteit, ne higgyetek nekem!… higgyetek a tetteknek, hogy végre lássátok és elismerjétek: az Atya énbennem van és én az Atyában”. A mi tetteink miről tanúskodnak? Vajon bennünk Krisztus él-e?
Isten olyannak teremtette az embert, hogy alkalmas legyen az ő életének a befogadására. Ezt az életet Jézus Krisztus közvetítésével kaphatjuk meg. Ő azért lett emberré, hogy mi Isten gyermekeinek életét élhessük. Ha az Atya gyermekei vagyunk, akkor egyrészt az Atyára szükséges hasonlítanunk, leginkább abban, hogy türelmes, irgalmas szeretettel vagyunk egymás iránt: „Legyetek… irgalmasok, amint Atyátok is irgalmas” (Lk 6,36).
A Fiúhoz pedig akkor hasonlítunk, ha olyan áldozatos szeretettel szeretjük egymást, ahogyan Krisztus szeretett minket. Jézus irántunk való szeretetének legfőbb bizonyítéka az, hogy életét adta értünk a kereszten.
Az is a Krisztushoz való tartozásunk bizonyítéka, ha Krisztus miatt üldöznek minket, valamint, ha az üldöztetés ellenére is kitartunk Jézus mellett, Aki megőriz bennünket az ő békéjében. Jézus mondta: „Ha… engem üldöztek, titeket is üldözni fognak” (Jn 15,20). Sőt, azt is mondta, hogy: „boldogok vagytok, ha… hazudozva minden rosszat rátok fognak énmiattam” (Mt 5,11).
Az üldöztetés egyrészt az Isten által megengedett próbatétel. Isten minden embertől tudatos, határozott döntést vár. Ehhez nyújt segítséget, amikor próbatételek elé állít bennünket, amelyek kísértések, szenvedések formájában jelentkeznek az életünkben. Másrészt az üldözés elviselése egyben a világ részéről annak a tesztelése is, hogy hitelesek vagyunk-e. Ezzel a világ is próbatételek elé állít minket.
Azok, akik csupán ebben világban szeretnének eredményesek, sikeresek lenni, azok nemcsak Krisztustól vannak távol, hanem a Krisztusban hívőktől is. Ugyanis szembekerülnek azzal a nyugtalanító ténnyel, hogy a Krisztusban élők mást tartanak fontosnak.
Ha valaki elfogadta Isten életét, annak az a jele, illetve bizonyítéka, hogy eltölti a szívét Krisztus békéje és a jóakaró, elfogadó szeretet.
A Jézussal kapcsolatos semleges álláspont sokáig nem tartható fenn. Legfeljebb önmagát ámíthatja vele az ember. Ezt úgy is lehet mondani, hogy vagy Krisztus mellé állunk, akit üldöztek és keresztre feszítettek, vagy az üldözők, illetve a keresztre feszítők közé csatlakozunk.
Ahogy Jézust a tettei igazolták, ugyanígy a hívő embert is. A legfőbb személyes bizonyítékaink, hogy a mennyei Atya gyermekei, valamint Krisztus testvérei vagyunk. Ennek pedig a jele az egymást elfogadó, sőt ellenségeink iránt is irgalmas, áldozatos és jóakaró, okos szeretet, illetve Krisztus békéje!