November 20. Évközi 33. hét, szerda

Évközi 33. hét, szerda – Lk 19,11-28

Jól kamatoztatjuk-e az Istentől kapott képességeinket?

Múlt vasárnap is hallhattuk a mai példabeszédet Máté evangéliuma szerint. A talentumok, valamint a Lukács evangéliuma szerinti mínák lényegében ugyanazt jelentik. Lukács evangélista változatában (amelyet ma olvastunk) egy előkelő ember szerepel, aki majd elnyeri a királyi méltóságot, Máté változatában pedig egy idegenbe készülő gazdag úrról van szó. Távollétük idejére javaikat ugyanúgy a szolgáikra bízzák. Akik felelősen kamatoztatják, azok a visszatérés napján jutalomban részesülnek. Akik viszont nem kamatoztatják, azok számíthatnak mulasztásaik következményére.

Számunkra a példabeszédek tanulságai is ugyanazok. Elgondolkodhatunk arról, hogy egyéniségünkre szabva milyen testi-lelki-szellemi adottságokat kaptunk, illetve hogy jól kamatoztattuk-e ezeket. Ne feledkezzünk meg arról, hogy legfontosabb a szeretetre való képességünk!

Jó tudni, hogy a római jog ismerte a másra bízott kincs fogalmát (latinul: peculium), valamint azt is világossá tette, hogy a kinccsel megszerzett haszon a kincs tulajdonosát illeti.

Mindkét példabeszéd fontos tanítása, hogy ne félelemből, ne kényszeredetten végezzük szolgálatunkat, mert az megbénít. Egy zárt, félelemmel teli szív képtelen részesedni Isten gazdagságából. Sőt, a félelem, valamint a szívünkbe beengedett gyűlölet a gonosznak készít utat. Viszont aki az Isten iránti bizalommal, szívesen végzi a munkáját, azt Isten bőséges áldása kíséri.

Érdemes elgondolkodni a harmadik szolga torz istenképéről. Ő úgy gondolt a gazdára, mint aki csak követelni tud, adni nem. Olyan embernek vélte, aki önmagával törődik, a szolgáival pedig nem. Ennek azonban ellentmondanak a gazda záró szavai: „Vegyétek el tőle a mínát, és adjátok annak, akinek tíz mínája van”. Az úr nem akarja visszakapni még a tétlen cseléd mínáját sem, hanem azt kéri, hogy adják oda annak, aki kamatoztatta.

A harmadik szolga magatartásának gyökerénél tehát egy torz istenkép rejtőzik, egy olyan kapcsolat Istennel, amely nem a bizalmon, illetve a szereteten alapul. Ezért félt attól, hogy elveszíti a mínát. és elrejtette.

Valójában úgy lehet elveszíteni Isten ajándékát, ha elrejtjük, ha nem hagyjuk, hogy gyümölcsöt teremjen, vagyis kioltjuk magunkban Isten életét. A kincs, amelyet Isten ajándékoz nekünk, lényegénél fogva igényli, hogy működésbe hozzuk. Ha ez nem történik meg, az ajándék kihuny, mint a balga szüzek lámpásának a fénye.

Ha viszont bizalomban élünk, akkor a várakozás idejét a szeretetre jellemző kreativitással tudjuk megélni, amely minden ajándékot egy jó élet lehetőségeként tud megragadni.