Évközi 34. hét, hétfő – Lk 21,1-4
Hogyan gondolunk, illetve hogyan készülünk a végítéletre?
Krisztus végső eljöveteléről az egyházi év utolsó napjaiban Lukács evangéliuma alapján is olvasunk, amelyről Márk evangélista is beszámolt. Tanulságos, hogy Jézus nyilvános működésének vége felé mit gondolt egy szegény özvegyasszonynak a templom perselyébe dobott két fillérjéről (vö. Mk 12,43-44). Arra gondolhatunk, hogy Ő bizonyára úgy fog ítélkezni az utolsó ítéleten is, ahogyan a perselybe dobott adományokat értékelte.
Jézus megjegyezte, hogy a szegény özvegyasszony „többet dobott be, mint bárki más”, mert Istennek „mindent odaadott, ami szegénységéből telt: egész megélhetését”. Ezzel a szegény asszony kifejezte Isten iránti feltétlen bizalmát, amellyel életét teljesen az Isten kezébe helyezte.
Bízhatunk abban, hogy Isten nemcsak azt veszi észre, amikor a fölöslegünkből könnyen adakozunk. Ő nagyra értékeli a szegénységünkből szégyenkezve adott két fillérünket is, amit nagy nehezen összekuporgattunk, aztán pedig Istennek adtunk (szeretetünk hiányos megnyilvánulásait is).
Isten látja erőtlenségünket, illetve szorongatott helyzeteinket egyaránt. Ő értékeli a gyöngeségben végbevitt kicsinek tűnő tetteinket, továbbá a sikertelen próbálkozásainkat is, amikor nem vagyunk képesek többet tenni vagy többet adni. Nemcsak azt nézi, hogy a templomban mennyit dobunk a perselybe. A hétköznapi élet ügyes-bajos dolgaiban, valamint küzdelmeiben is lát minket, amikor megélhetésünket vagy esetleg egész emberi létünket is kudarc fenyegeti. Vigasztaló, hogy Jézus az utolsó ítéleten is olyan mértékkel mér, és úgy értékel, mint ahogyan egykor, ott a templomban a szegény özvegyasszony két fillérjét értékelte.
Végeredményben nem a jó cselekedeteink kicsiny vagy nagy volta a fontos. Hanem az, hogy teljes szívvel, teljes erőnkkel, minden képességünkkel szeretjük-e Istent, iránta való feltétlen bizalommal.
Bízzunk abban, hogy feladatainkhoz mindig megkapjuk Isten segítő kegyelmét! Az üdvösséget mindenki Isten kegyelméből kapja. A magunk részéről viszont igyekezzünk mindent megtenni érte! Az üdvösségünkért adjunk oda mindent!
Nem elegendőek a feleslegünkből származó adományaink! Jézus nem csupán azt nézi, hogy ki mennyit ad. Ő látja azt is, hogy valaki mennyiből adja azt, amit ad, illetve azt, hogy milyen lelkülettel adja. Isten nem alamizsnát vár tőlünk, hanem teljes ráhagyatkozásunkat, önmagunkat kívánja. Ez több, valamint értékesebb minden más adománynál, mert Ő is önmagát akarja adni nekünk.
Ha minden tőlünk telhetőt megtettünk, akkor bízhatunk Isten nagylelkűségében, irgalmában!