Évközi 26. vasárnap – Fil 2,1-5; Mt 21,28-32
Mindennél fontosabbnak tartjuk-e azt, hogy üdvözüljünk?
Miután meghallgattuk Jézus példabeszédét, tőlünk is megkérdezi Jézus, hogy: „Mi a véleményetek?” A két fiú közül „Melyikük teljesítette az apa akaratát?”
Nem nagy szavakra van szükség, hanem tettekre. Mert „nem az megy be a Mennyek Országába, aki mondja, hogy »Uram! Uram!«, hanem aki a Mennyei Atya akaratát teljesíti.” (Mt 7.21). De az sem mindegy, hogyan teljesítjük! Mert lelkesen úgy is ki lehet menni a szőlőbe, hogy otthon felejtjük a kapát, vagy visszük ugyan, de munka helyett lötyögéssel töltjük az időt, a kapa nyelét támasztva.
A mai szentmise fő könyörgésében azt kérjük Istentől, hogy: „áraszd reánk szüntelenül kegyelmedet, hogy teljes odaadással törekedjünk az örök boldogságra!” A teljes odaadás azt jelenti, hogy mindent megteszünk, amire képesek vagyunk. Pál apostol a szentleckében arra is figyelmeztet, hogy: „Ne keresse senki csak a maga javát, hanem a másét is!” A szőlőben való tevékenység mások üdvösségének a szolgálatát is jelenti.
Melyik fiú magatartásában ismerünk magunkra? Nem vonakodunk-e Isten felismert akaratának teljesítésétől? Mit gondolunk arról, hogy az igent mondó fiú végül vajon miért nem ment ki a szőlőbe? Lehet, hogy őszintén ki akart menni, csak egyéb teendői, gondolatai, saját ötletei, vágyai, elképzelései jöttek közbe, és egyszerűen elfelejtette az ígéretét?
Lehet, hogy újra és újra mi is elhatározzuk, hogy engedelmeskedünk Istennek, de aztán valami miatt mégsem tesszük. Gyakran szükséges megvizsgálnunk, hogy értelmes és értékes életet élünk-e? Tudatosítani szükséges magunkban, hogy milyen életcélt tűztünk ki magunk elé. Nem feledkeztünk-e meg a célunkról, az üdvösségünkről, mint a második fiú, aki lehet, hogy el is indult, de mégsem ért oda? Menet közben nem tértünk-e le esetleg az útról? Hol tartunk most? Jó irányban haladunk? Nem szükséges-e módosítani? Milyen irányban, hogyan haladjunk tovább? Mindig azzal foglalkozunk-e, ami a legszükségesebb, és ez konkrétan milyen feladatot jelent a jelen helyzetünkben?
Jézus szerint az első fiú azokat képviseli, akik először nemet mondtak a törvényre („Nincs kedvem!”), tehát akik bűnben éltek, de aztán készek voltak bűnbánatot tartani, életüket megváltoztatni. Ezzel szemben a másik fiú a törvény igenlőit képviseli, akik szavukkal elfogadták Isten törvényét, de nem tartották meg, tehát valójában nem engedelmeskedtek. Nem hallgattak sem Keresztelő János figyelmeztetésére, sem Jézus szavára: elzárkóztak a megtérés és a bűnbánat elől, amely a mennyek országába való befogadás feltétele.
Ma még van lehetőségünk javítani, változtatni, jóra fordítani, amit elrontottunk. Ahogy az első fiú tette: nem volt hozzá kedve, de megbánta, és mégis kiment a szőlőbe dolgozni. Tegyünk így mi is, hogy üdvözüljünk!