Évközi 29. vasárnap Iz 53,10-11; Zsid 4,14-16; Mk 10,35-45
Örülünk-e annak, hogy Krisztussal együtt szolgálhatunk?
Eszünkbe jut-e, hogy amikor a Hiszekegyben többes szám első személyben mondjuk, hogy a második isteni személy „értünk, emberekért, a mi üdvösségünkért leszállott a mennyből, megtestesült a Szentlélek erejéből… és emberré lett,… értünk keresztre feszítették, kínhalált szenvedett”, mindez egyes szám első személyben is érvényes, mert ezeket értem is tette..?
Megdöbbenünk-e Jézusnak azon a kijelentésén, hogy: „az Emberfia nem azért jött, hogy szolgáljanak neki, hanem hogy ő szolgáljon, és életét adja váltságul sokakért” (értem is)? Az mondta ezt, Aki által, valamint Akiért a világmindenség lett, Aki minden uralmat megkapott a mennyben, valamint a földön. Ő nem uralkodni jött, hanem szolgálni: „Én azért jöttem, hogy életük legyen és bőségben legyen” (Jn 10,10). Mert Isten: „azt akarja, hogy minden ember üdvözüljön és eljusson az igazság ismeretére” (1Tim 2,4).
Hiszem-e, hogy értékes, valamint fontos vagyok Isten számára? Jézus azért jött, hogy rajtam keresztül bennem is belépjen a világba, „hogy Ő szolgáljon”, hogy lehajoljon hozzám, felemeljen és támogasson, segítsen engem, hogy Vele együtt szolgálhassak. Önmagát adja értem, hogy nekem, illetve szeretteimnek örök életünk legyen.
Jézus a saját példájával arra tanít, hogy ha valaki minél inkább szeret valakit, annál inkább szolgál, és minél jobban szolgál, annál lejjebb helyezkedik el. Ebben a lefelé tartó versenyben Jézus az első.
Az élet az odaadó, szolgáló szeretetben tud fejlődni igazán. Érvényes ez a természetes, valamint a természetfölötti életre egyaránt. Akkor lesz viruló élet, illetve fejlődés, ha közösségeink tagjai úgy vállalják egymás szolgálatát, hogy nem a saját hasznukat, hanem egymás javát keresik.
Sokan szeretnének részesülni a dicsőségben, de küzdelem, valamint szenvedés nélkül. Pedig ez a kettő összetartozik.
Vegyük észre a szolgálat lehetőségeit! Szolgáljunk szeretetből mindhalálig, utolsó leheletünkig, életünk teljes odaadásáig, viszonzást, illetve jutalmat nem várva, azon a helyen, amelyet Isten jelölt ki a számunkra!
Aztán eljön az az idő, amikor úgy tűnik, hogy már alig van lehetőségünk arra, hogy másokat szolgáljunk, sőt egyre inkább mi szorulunk rá mások szolgálatára. Ilyenkor igyekezzünk elfogadni kiszolgáltatott állapotunkat és az imádsággal, valamint a szenvedés elfogadásával szolgáljuk felebarátainkat.
Tartsuk örömünknek, amíg szolgálhatunk, valamint megtiszteltetésnek, megbecsülésünknek, ha elfogadják szolgálatunkat! Így leszünk ott Krisztus mellett az ő dicsőségében.