Évközi 29., missziós vasárnap – Iz 45,4-6; 1Tessz 1,1-5; Mt 22,15-21
Hogyan teljesítjük Jézus parancsát, hogy: „adjátok meg a császárnak, ami a császáré – az Istennek pedig, ami az Istené”?
Tévedés azt gondolni, hogy mindenki a maga ura. A mai ószövetségi olvasmányban Izaiás próféta által Isten kétszer is mondja: „Én vagyok az Úr, és senki más”. Pál apostol is figyelmeztet minket: „Akár élünk, akár meghalunk, az Úréi vagyunk” (Róm 14,7). Amikor pedig Pilátus azt kérdezte Jézustól, hogy „nem tudod, hogy hatalmam van rá, hogy szabadon bocsássalak, de hatalmam van arra is, hogy keresztre feszíttesselek?” (Jn 19,10) Jézus így válaszolt: „Nem volna fölöttem hatalmad, ha onnan felülről nem kaptad volna” (Jn 19, 11).
Keresztény királyaink jól tudták, hogy hatalmukat Istentől kapták. Szent László királyunk is tudatában volt annak, hogy a királyi hatalom fölött ott áll az Égi Király, Isten hatalma. Tudta, hogy ő, bár király, mégis alattvaló, ezért döntéseit és a törvényeket az isteni törvényekhez igazította.
Nemcsak Istennek, hanem egy földi közösség jogos képviselőjének is hatalma van fölöttünk. Jézus szerint mindkét hatalomnak szükséges megadnunk azt, amivel tartozunk nekik. Fontos azonban különbséget tenni aközött, hogy melyik hatalomnak mivel tartozunk.
Az ember a teremtése miatt egész létében Istené, aki „saját képmására… teremtette” az embert (Ter 1,27). Szent Ágoston hozzáteszi, hogy: „magadnak teremtettél minket, Istenünk!”. A keresztségben a Szentlélek pecsétet is nyomott ránk, mely által Isten gyermekei lettünk. A gyermekek a szülőkre hasonlítanak. Tehát olyanoknak szükséges lennünk, mint az Isten. De nem úgy, mint a gonosz angyalok, akik nem akartak szolgálni. Ezért igyekezzünk Jézus lelkületét elsajátítani, aki azt mondta, hogy azért jött, hogy szolgáljon másoknak (vö. Mt 20,28)!
Nem a magunké vagyunk, hanem Isten tulajdona. Istentől kapott képességeinket azért kaptuk, hogy mások szolgálatában kamatoztassuk. Szolgálatkész éberségünkkel leszünk Isten értékes pénzecskéi a világban! Egész lényünkkel, önmagunkkal tartozunk az Istennek, illetve azoknak, akiknek Isten minket ajándékozni akar. Sohase feledjük el, hogy szolgák vagyunk, de azt se, hogy nem akármilyen úrnak szolgálunk, hanem Istennek!
Úgy szeressük azokat, akiket az Isten nekünk ajándékozott, ahogyan Isten akarja általunk szeretni őket! Isten szeretetét közvetítsük mások számára! A mai missziós vasárnapon így fogalmazzuk meg küldetésünket!
Ahogyan a mai szentleckében olvassuk: „Tudjátok, hogy választottak vagytok!”, „tevékeny hitetekre, áldozatos szeretetetekre és Urunkba, Jézus Krisztusba vetett szilárd reményetekre” van szüksége a világnak. Így leszünk segítségére Istennek, valamint azoknak, akik elfogadják az Isten nevében nyújtott szolgálatunkat.