Évközi 30. hét, péntek – Lk 14, 1-6
Hogyan szenteljük meg a vasárnapot?
Jézusnak arra kérdésére, hogy „Szabad-e szombaton gyógyítani?”, a farizeusok azért hallgat(hat)tak, mert nem akartak lelepleződni, nehogy kiderüljön, hogy egyrészt a gondolkodásuk mennyire kicsinyes, korlátolt, sőt embertelen (szeretetlen). Másrészt, mert már régen nem a törvény szavainak értelmezése, illetve megtartása érdekelte őket, hanem hogyan okozhatnák Jézus vesztét.
A Prédikátor könyvében olvassuk, hogy megvan az ideje a hallgatásnak, valamint megvan az ideje a szólásnak (vö. Préd 3,7). Baj, ha valaki akkor beszél, amikor érdemes lenne hallgatnia, de az is baj, ha akkor hallgat, amikor jó lenne megszólalnia.
Akit Jézus kérdez, az nem térhet ki a válaszadás elől. A törvénytudók némasága már a Jézussal való párbeszéd befagyasztása, a kapcsolat megszakítása. Nem akarták kimondani, hogy Jézusnak igaza van.
Amikor Jézus ismét megkérdezte őket a végveszélybe került állataik megmentéséről, „azok semmit sem tudtak felelni neki”. Egyre nagyobb erővel sodródtak az örök elnémulás felé, ahol az emésztő gyűlölet, illetve a fojtogató düh szorításában már nem voltak képesek emberi szóra, csupán a fogukat csikorgatták tehetetlenül. Aztán eljön az idő, amikor Jézus már néma marad, a kérdések, a válaszok ideje lejár. Már csupán a „Keresztre vele!”, valamint a „Feszítsd meg!” szavakat ordibálják.
Vajon mi meghalljuk-e Jézus hozzánk intézett kérdéseit, illetve tudunk-e helyes választ adni Jézus kérdéseire? Tudjuk-e például, hogy mit nem érdemes, illetve mit szükséges tennünk vasárnap? Vajon igyekszünk-e ünneppé tenni, vagyis megszentelni a vasárnapot?
Bizonyára tudjuk, hogy az olyan tevékenységektől érdemes tartózkodnunk, amelyek akadályozzák az Isten iránti tiszteletet (legfőképpen a szentmisén való részvételt), az irgalmasság cselekedeteinek a gyakorlását, valamint a test, illetve a lélek számára szükséges pihenést!
Azt is érdemes felülvizsgálnunk, hogyan készülünk a szentmisére, utána pedig hogyan törődünk a szentmisén hallottakkal.
Az is a vasárnap megszentelésének része, hogy nagyobb figyelmet fordítunk hozzátartozóinkra, mint hétköznap. Szakítsunk időt az egymás iránti komoly beszélgetésekre, legfőképpen a gyöngélkedőkre, a betegekre, az öregekre! Ügyeljünk arra is, hogy mindenkinek legyen elegendő pihenő, illetve szabad ideje a családi, kulturális, társadalmi, vallásos életének ápolására, valamint fejlesztésére!
Hogy mindez megvalósulhasson, szükséges részt vennünk már a vasárnap méltó megünneplésére való felkészülésben is (a hét közbeni bevásárlásban, a szombati takarításban), vasárnap pedig az asztal megterítésében, az étkezés(ek) utáni elpakolásban, a mosogatásban, stb.
Feleljünk Jézus kérdésére, hogy mit (nem) érdemes, illetve mit szükséges tenni azért, hogy valóban megszenteljük a vasárnapokat! Ez által mi is megszentelődünk, vagyis úgy ápoljuk kapcsolatainkat Istennel, valamint egymással, hogy üdvözüljünk.