Évközi 26. hét, szombat – Lk 10,17-24
Mit tartunk a legfontosabbnak, amiért életünk árán is érdemes küzdeni?
Akkor értékes, illetve értelmes az életünk, ha értékes célokat tűzünk ki magunk elé, a közbeeső céljaink sorozatát pedig a legfontosabb céljaink megvalósításának szolgálatába állítjuk. Újra meg újra érdemes tudatosítani magunkban, hogy mit tartunk a legfontosabbnak az életünkben, amiért érdemes küzdeni. Arra is szükség van, hogy legyen értékrendünk.
A mai evangéliumban az igehirdetésből visszatérő tanítványok nagy örömmel számoltak be Jézusnak a sikereikről: „»… a te nevedre még a gonosz lelkek is engedelmeskedtek nekünk.« Ő így válaszolt: »ne annak örüljetek, hogy a gonosz lelkek engedelmeskedtek nektek. Inkább annak örüljetek, hogy nevetek föl van írva a mennyben«”.
Minket is töltsön el az a vigasztaló tudat, hogy nem vagyunk kiszolgáltatva a sátán uralmának, mert Jézus hatalma nagyobb! Ugyanakkor Jézus szerint inkább annak örüljünk, hogy megismerhettük a Fiút, illetve az Atyát.
A mai evangéliumi részletben újra hallhattuk, amit majd Assisi Szent Ferenc ünnepi evangéliumában is hallhatunk, hogy Isten a kicsinyeknek nyilatkoztatja ki magát. A kicsinyek ismerik meg Istent, mert ők nem önteltek, nem követelődzőek a szeretet bizonyítékait illetően. Nem írják elő, hogyan szeresse őket az Isten.
Assisi Szent Ferenc szerint a kicsinyek tökéletessége az üresség, illetve a szegénység, amelyet megteremt magában az ember, hogy be tudja fogadni az Istent. Ennek érdekében az első lépés, hogy söpörjünk ki mindent lelkünkből, szívünkből, ami feleslegesen foglalja a helyet. Nemcsak a hibáinkat, tévedéseinket, hanem az azok miatti szorongásainkat is. Így juthatunk el az igazi békére.
Hiszünk-e Isten szeretetében? Ennek öröme tölti-e be az életünket? Vagy még mindig kételkedünk, és emiatt késedelmesek vagyunk a hitre, valamint a szeretetre? Van-e még szükségünk bizonyítékokra? Mennyire értékeljük, hogy a világ legnagyobb kincse (az Isten) a miénk lehet? Vajon azt tartjuk-e a legfontosabbnak, hogy nevünk fel van jegyezve a mennyben? Igyekszünk-e olyan értékes életet élni, hogy elérjük legfőbb célunkat, az üdvösséget, a boldog örök életet?
Arra kaptunk meghívást, illetve küldetést, hogy rajtunk keresztül, a mi áldozatos, gondoskodó szeretetünk által, a keresők, a kételkedők megtapasztalják Istennek irántuk való szeretetét. Igyekezzünk ezt a küldetésünket teljesíteni!
Arra törekedjünk, ami a legfontosabb! Törekedjünk arra, hogy már földi életünkben is egyre élőbb, egyre személyesebb kapcsolatban legyünk az Atyával, a Fiúval, valamint a Szentlélekkel, ezzel együtt másokkal is! Ha így teszünk, akkor ez folytatódni tud majd halálunk után is!