Évközi 26. hét, szombat – Lk 10,17-24
Mit tartunk a legfontosabbnak, amit életünkben szeretnénk elérni?
Az evangélium hirdetéséből visszatérő tanítványok nagy örömmel számoltak be Jézusnak a sikereikről: „»… a te nevedre még a gonosz lelkek is engedelmeskedtek nekünk.« Ő így válaszolt: »… ne annak örüljetek, hogy a gonosz lelkek engedelmeskedtek nektek. Inkább annak örüljetek, hogy nevetek föl van írva a mennyben«”.
Jó, ha minket is eltölt az a vigasztaló tudat, hogy nem vagyunk kiszolgáltatva a sátán uralmának, mert Jézus hatalma nagyobb. Azonban Jézus szerint inkább annak örüljünk, hogy megismerhettük Isten szeretetét.
Hiszünk-e Isten szeretetében? Vajon ennek öröme tölti-e be az életünket? Vagy még mindig kételkedünk, és késedelmesek vagyunk a hitre, a szeretetre? Van-e még szükségünk bizonyítékokra? Mennyire értékeljük, hogy a világ legnagyobb kincse (az Isten) a miénk lehet? Azt tartjuk-e a legfontosabbnak, hogy nevünk föl van jegyezve a mennyben? Igyekszünk-e olyan értékes életet élni, hogy elérjük célunkat (az üdvösséget, a boldog örök életet)?
Törekedjünk arra, hogy már földi életünkben is egyre élőbb, egyre személyesebb kapcsolatban legyünk az Atyával, a Fiúval, valamint a Szentlélekkel! Ez legyen a legfontosabb az életünkben.