Október 8. Szűz Mária, Magyarok Nagyasszonya Provinciánk Pátrónája – Lk 1,26-28
Mit jelent számunkra a mai ünnep?
Szent István királyunk egész életében nagyon tisztelte Szűz Máriát. Gyakran fordult hozzá segítségért. Mindig tapasztalta, hogy a reménytelennek látszó helyzetekben Mária megsegítette őt. Élete végén, amikor emberileg magára maradt, életműve pedig nem kerülhetett alkalmas emberek kezébe, koronáját, valamint egész népét Szűz Mária oltalmába ajánlotta.
István halálával ez a végrendelete visszavonhatatlanul érvényben maradt. Szent László királyunk is Magyarok Nagyasszonyának nevezte Szűz Máriát, majd több magyar király, sőt a püspöki karok többször is megerősítették ezt a felajánlást. 1896-ban (az ezer éves jubileum alkalmával) XIII. Leó pápa külön ünnepet engedélyezett a tiszteletére.
Később más nemzetek is kérték Szűz Mária oltalmát. Ez ne zavarjon minket! Egy édesanyának több gyermeke is lehet. Azok állnak közelebb hozzá, akik az ő tetszése szerint élnek, illetve akik jobban hasonlítanak rá.
Higgyük, hogy az angyal köszöntése nekünk is szól!
Úgy köszöntötte Máriát az angyal, hogy: Örvendezz, aki kegyelemben részesültél! Nekünk is kegyelemben, oltalomban és támogatásban van részünk.
„Az Úr veled van”. Isten nem pusztán úgy van velünk, ahogy mindenütt a világban, hanem személyesen bennünk van. Méghozzá úgy, hogy életünkben hatékonyan megmutatkozik az Ő jelenléte. Ez számunkra történelmi ténnyé, tapasztalattá vált. Ennek kétségtelen bizonyítéka, hogy annyi ínség, harc, széthúzás, megosztottság, legyőzöttség, bukás ellenére még ma is létezünk.
Az angyal azt is mondta, hogy „áldottabb vagy”. A mi nemzeti imádságunkban, a himnuszunkban azt kérjük, hogy: „Isten, áldd meg a magyart!” Nemzetünk felajánlásával már Istennek szentelt néppé váltunk. Vagyis népünk a történelemben új küldetést kapott. Akit Isten megáld, az áldássá válik mások számára. Ne felejtsük el tehát, hogy a minket fenntartó, megtartó, éltető, illetve megőrző áldás küldetést is jelent! Létünkkel legyünk áldássá a körülöttünk élők számára!
Ha harc, vagy feszültség terem miattunk, vagy közöttünk, akkor nem tudjuk betölteni hivatásunkat. Ha egy közösség tagjai egymás ellen fordulnak, akkor annak a közösségnek ütött a végórája. Mert „Minden önmagával meghasonlott ország elpusztul, és ház házra omlik” (Lk 11,17). Akkor tudunk megmenekülni, ha tudatosan mindig együttműködünk Krisztussal, Aki azért jött, hogy megszüntesse az ellenségeskedést, a békétlenséget. Egyedül Ő ad erőt a szelídségre. Ezért járjuk az áldás, a béke útját akkor is, ha az út a Kálváriára vezet minket!
Ma is bizalommal kérhetjük Nagyasszonyunk közbenjárását. Biztosak lehetünk abban, hogy Benne sohasem csalatkozunk! Az a legfontosabb, hogy mi is mindig mondjunk igent az Isten akaratát közvetítő angyal szavára!