Évközi 25. vasárnap Bölcs 2,12. 17-20; Jak 3,16-4,3; Mk 9,30-37
Kinek (milyennek) tartjuk Krisztust?
A mai evangéliumban Jézus folytatja a múlt vasárnapi evangéliumban elkezdett tanítását arról, hogy kicsoda Ő, illetve mi az ő küldetése. „Tanítványait készült oktatni. Ezt mondta nekik: Az Emberfiát az emberek kezére adják, megölik, de miután megölték, harmadnapra feltámad. Ők nem értették ezeket a szavakat.”
A tanítványok egész idő alatt nehezen tudták megérteni, valamint elfogadni Jézus halálát, illetve a feltámadását. Jézus ezt a két tényt, a halált, valamint a feltámadást soha nem választotta el egymástól. Pedig Jézusnak az igazi nagy tanítása az, hogy nincs olyan dicsőség, amely ne az önátadáson keresztül valósulna meg, valamint nincs olyan önfeláldozás, amely ne vezetne dicsőséghez. A tanítványok számára ezek a szavak érthetetlenek voltak, mert egy elfogadhatatlan 
valóságról szóltak, amely túlságosan távol állt a gondolkodásukban meggyökerezett elképzelésektől. Mégsem kértek magyarázatot. „Nem értették ezeket a szavakat, de féltek megkérdezni.” Inkább az érdekelte őket, hogy ki a nagyobb közöttük.
Általános kísértés, hogy másokhoz mérjük magunkat, aminek az eredménye mindig veszélyes. Ha irigykedünk másokra a képességeik miatt, akkor Istent igazságtalansággal vádolhatjuk. Ha pedig arra a következtetésre jutunk, hogy mi jobbak, okosabbak, becsületesebbek vagyunk, mint mások, akkor már csak egy lépés választ el minket a szellemi gőgtől, hogy elbízzuk magunkat, illetve fölényeskedjünk.
A mai evangéliumban Jézus azt tanácsolja, hogy: „Ha valaki első akar lenni, legyen mindenki között az utolsó, és mindenkinek a szolgája.”
Aztán egy kisgyermeket állít a tanítványok közé példaképül. Ezt máskor is megtette, amikor azt mondta, hogy: „Bizony mondom nektek, ha nem változtok meg, s nem lesztek olyanok, mint a gyermek, nem mentek be a mennyek országába. Aki tehát megalázza magát, mint ez a gyerek, az a legnagyobb a mennyek országában.” (Mt 18,3-4).
Jézus legfőképpen saját magát állította elénk példaképül, amikor azt mondta, hogy: „az Emberfia sem azért jött, hogy szolgáljanak neki, hanem hogy ő szolgáljon, és életét adja váltságul sokakért.” (Mk 10,45).
Az igazi nagyság ott van, ahol az ember képes másokat úgy fogadni, ahogyan vannak, valamint tud kenyérré válni minden kicsiny éhségének a betöltésére.
Ha a többieknél nagyobbak akarunk lenni, akkor igyekezzünk úgy megelőzni őket, hogy nagyobbak legyünk a szeretetben, illetve a szolgálatban! Annál nagyobbak leszünk, minél inkább hasonlítunk Krisztushoz. Ő a minta, valamint Ő a cél. Ha pedig az emberi gonoszság keresztre feszít minket, akkor jutunk Hozzá a legközelebb. Tartsuk dicsőségünknek, hogy Krisztushoz tartozhatunk!